Az afgánoknak tett ígéretek betartására szólította fel a NATO parancsnok a tagországokat

A NATO európai főparancsnoka egy hétfőn, a Financial Times című lap német kiadásában megjelent interjúban azzal vádolja a NATO-tagországokat, hogy nem tartják be az Afganisztánnak tett ígéreteiket.

John Craddock elmondta: annak ellenére, hogy az áprilisi bukaresti NATO-csúcson megegyeztek a tagok a viszály sújtotta országnak korábban tett ígéreteik teljesítéséről, nem elégedett az eredményekkel. A 73 egységből, amelyet az afgán biztonsági erők kiképzésére szántak, 19 még mindig hiányzik, és a NATO műveleteinek finanszírozása sem megfelelő.

Példának hozta fel, hogy Csehország további helikoptereket ajánlott fel az afganisztáni missziónak, azonban a szövetségnek nincs meg a megfelelő szállítókapacitása, hogy ezeket a helikoptereket eljuttassa a közép-ázsiai országba. Erre mintegy 4 és fél millió euróra (valamivel több, mint 1 milliárd forintra) lenne szükség, de egyelőre nincs rá forrás.

Craddock július elején már felszólította a tagországokat, hogy járuljanak hozzá több katonával a misszióhoz, és enyhítsék a katonák bevethetőségére vonatkozó korlátozásokat.








hirdet�s