Magyarország

2009.09.02. 15:51

Kisebb lesz a közös torta

<p>Bajnai Gordon szerint a v&#225;ls&#225;gkezel&#233;s<br /> egyik legfontosabb &#225;llom&#225;s&#225;hoz<br /> &#233;rt a korm&#225;ny.</p>

Bajnai Gordon szerint a

válságkezelés egyik legfontosabb

állomásához ért a

kormány, és amit eddig tettek, azt bele

kell foglalni a jövő évi

költségvetésbe, azaz

„be kell betonozni”. A miniszterelnök

a 2010–es büdzsét első

olvasatban tárgyaló

rendkívüli kormányülés

elején beszélt erről kedden.

A válság még tart

A kormányfő úgy fogalmazott, hogy a

jövő évi

költségvetés több

puszta takarékosságnál, az

adócsökkentésről, a

közbiztonságról és a

munkáról szól. Mint mondta: a

válság még tart,

ezért folytatni kell a

válságkezelést, az elért

eredmények

megszilárdításáért,

a növekedés

újraindításához

további takarékosságra van

szükség. Bajnai Gordon

szavai szerint lesznek helyzetek, amikor az

egyébként jogos igényekre is nemet

kell mondani, mert nincs rá pénz,

és sok részérdekek

sérül, hogy

összességében a közérdek

érvényesüljön.

Hozzátette: az ország érdeke ma

takarékosságot kíván.

„A ma takarékossága a holnap

gyarapodásának alapja” -

fogalmazott.

A magyar gazdaság teljesítménye a

nemzetközi válság miatt idén

és jövőre összesen mintegy 7,5

százalékkal csökken, ezért az

állam feladataira nagyságrendekkel

kevesebb pénzt lehet költeni – emelte

ki a kormányfő, aki szerint a

„közös torta kisebb lesz, amiből

nem lehet nagyobb vagy ugyanakkora szeleteket osztani,

mint eddig”.

Még módosulhat

A költségvetés

kapcsán elsősorban azon csoportok hangos

tiltakozására lehet

számítani, akiket a 2010–es

költségvetés halmozottan

hátrányosan érint – mondta

portálunknak Krekó

Péter, a Political Capital

elemzője.

Kifejtette: az eddig nyilvánosságra

került számok alapján az

agrárium, a közlekedés, az

önkormányzatok lehetnek a 2010-es

költségvetés legnagyobb vesztesei,

de egyes átalakítások miatt az

egészségügy szereplői is

hallathatják a hangjukat. Minden területen

vannak olyan szervezetek, akik képesek hangos

és látványos tiltakozásra,

ezek abból a szempontból jelenthetnek

fenyegetést a

költségvetésre, hogy

elbizonytalaníthatnak egyes szocialista

képviselőket.

Miután a szocialista frakcióval

megegyezés született, gyökeres

változás a büdzsében

már nem várható, de

részterületek még

módosulhatnak. Új

információk szerint például

a szakma nyomásásra megmarad a

kormányzati hozzájárulás az

innovációs alaphoz, míg a

kormány korábban ennek

megszüntetésén gondolkodott. Ez

politikailag is logikusnak tűnik, figyelembe

véve, hogy a modernizáció

céljait is hangsúlyozó

kormány számára a

kutatás–fejlesztés

forrásainak elapasztása tűnik a

legnehezebben védhetőnek, mutatott

rá az elemző.

A választóknak

szól

Jelent–e kényszert a

költségvetési

tárgyalásokra Orbán

Viktor azon kijelentése, hogy a Fidesz

készen áll a kormányzásra?

– kérdeztük Krekó

Péter, aki úgy fogalmazott:

 a pártelnök kijelentése

elsősorban a választóknak

szóló üzenet, mely több

más elemmel együtt (például

az „árnyékkormány”

névsorának kiszivárgása, a

kormányzati

felkészülésről és

„tréningekről”

szóló hírek, a permanens

programalkotás) azt az üzenetet hordozza: a

Fidesz kompetens kormányzati erőként

bármikor képes átvenni a

kormányrudat, és személyi,

szerkezeti és szakpolitikai értelemben

egyaránt készen áll az

ország vezetésére.

Az érdekvédők

Simon Dezső elnök, Vasutasok

Szakszervezete

- Mindenképpen bele kívánunk

szólni a

költségvetésbe, 40

milliárd forintot ugyanis nem lehet elvonni a

közösségi

közlekedésből. Csak

példaként említeném, hogy

2007-ben, amikor megtakarítás

céljából bezártak 14

vasúti mellékvonalat, az akkori

szakminiszter először 16 milliárd,

majd 2 milliárd forint

megtakarításról beszélt.

Végül kiderült, hogy ez az összeg

mindössze 800 millió forint, de ebből

nem vonták még le azt a

többletköltséget, ami plusz

buszjáratok indításához

kellett.

Ha tehát valaki 40 milliárdot akar

kivonni a közlekedésből, az azt

jelenti, hogy az egész vasutat be kell

zárni. A MÁV-nak belső

tartalékai már nincsenek, az újabb

szárnyvonalak bezárását

pedig összefogással meg fogjuk

akadályozni. A kormánynak előbb azt

kellett volna megterveznie, hogy a

közlekedés mely területén

és mennyit lehet megtakarítani, nem pedig

egy számot mondani.

Dr. Gémesi György

elnök, Magyar Önkormányzatok

Szövetsége

- Tulajdonképpen nem 120 milliárd forint

elvonásról van szó, hanem sokkal

többről. Az áfaemelés miatt

jelentősen nőtt az önkormányzatok

kiadása, az iparűzési adó

beszedését érintő

változás 10-15 százalékos

bevételcsökkenést jelent, és

közben olyan terheket is rótt a

kormány az önkormányzatokra,

melyeket észre sem vettünk.

Például: az ÁNTSZ csak akkor ad

majd ki különböző

engedélyeket a településeknek, ha

azok fizetnek. Bár a napokban

egyeztetések folynak, de nehéz úgy

tárgyalni, hogy nem ismerjük a tervezett

elvonás belső tartalmát, az

erről szóló anyagot ugyanis az

ígéret ellenére még a mai

napig nem kaptuk meg, így egységes

véleményt sem tudunk kialakítani.

Ha mégis megtörténik a drasztikus

elvonás, folytatjuk a küzdelmünket.

Kőbe vésve

Bajnai Gordon kormányfő az

MSZP július eleji kongresszusán azt

mondta, három szám van „kőbe

vésve”:
3,8 százalékos

hiánycél
Jövőre 120 milliárd forintot

kell megtakarítani az önkormányzatok

működésén

A MÁV–nál 40 milliárd

forintos költségcsökkentést

kell elérni 2010–ben

 

Bebetonozva

Bajnai Gordon a szeptember

1-jei rendkívüli

kormányülésen azt

mondta, amit eddig elértek,

„be kell betonozni” a

költségvetésbe:

3,8 százalékos

hiánycél

Az önkormányzatok kevesebb

pénzből, de nagyobb

gazdálkodási

szabadsággal és kevesebb

feladattal dolgoznak

A közösségi

közlekedésnek is

takarékosabban kell

működnie, elkezdik e terület

átalakítását

Több pénz jut a

biztonság

növelésére

Több pénzt fordít a

kormány az Út a

munkához programra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!