2012.02.15 11:28; Frissítve: 2012.02.15 13:20


Zöld Nyíl: Az 1095 nap mennyibe kerül Miskolcnak?

Zöld Nyíl: Az 1095 nap mennyibe kerül Miskolcnak?
Miskolc – Még két év – a mai naphoz számítva – és megérkezhet Miskolcra az első új villamos.

Az erről szóló szerződést szerdán írta alá dr. Kriza Ákos polgármester, Zdeněk Majer, a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. vezérigazgatója és Kókai Ernő, az MVK Zrt. vezérigazgatója. Ezzel egy hosszú folyamat zárult le a villamosbeszerzésben, hiszen a járműtenderre kiírt közbeszerzési eljárásból csak a negyedik lett sikeres. Persze az sem simán, hiszen a tavaly november 24-én meghozott közgyűlési döntést – amely szerint a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. gyárthatja a miskolci villamosokat – a többi pályázó megtámadta. A Közbeszerzési Döntőbizottság azonban Miskolc mellett döntött.

A szerdán aláírt szerződés értelmében 31 új villamosa lesz Miskolcnak, az első várhatóan 2 év múlva érkezik, az utolsó pedig 2015. februárjában. Hogy milyenek lesznek az új járművek? Erről a miskolciak véleményét is kikérik majd – ezt mondta dr. Kriza Ákos. Azaz, a járművek színébe is beleszólhatnak a városlakók – tudtuk meg.

Az igazi kérdés azonban az, hogy, ha 1095. nap múlva megérkezik az utolsó miskolci villamos, az a pályázatba belefér-e, azaz nem fut ki Miskolc a határidőből? Ha igen, akkor – ha nem is teljes egészében, de részben – oda a 18,6 milliárd forint, amelyet járműbeszerzésre fordíthat a város.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset öt sérülttel
Harsány, Miskolc - Súlyos közlekedési baleset történt a Harsányi úton szerdán kora este. tovább »
Ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc - Csütörtök reggel 9 órától ülésezik a miskolci közgyűlés. A napirend szerint tíz előterjesztést [...] tovább »
Méh-tolvajokat fogtak Borsodban
Miskolc, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kaptárakat, a bennük lévő méhekkel loptak el ismeretlenek [...] tovább »
Indul a harc a szakokért
Miskolc, Gyöngyös - Miskolc a műszaki tudományok fellegvára lehetne, mondta a gyöngyösi főiskola rektora. tovább »
Felborult egy Volkswagen Polo
Miskolc, Szirmabesenyő - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolc és Szirmabesenyő között szerdán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés