Villamoson, hivatalban, üzletekben is hűsölünk Miskolcon

Akt.:
Hűsölhetünk a villamoson, de a locsolókocsi is hűti kicsit a levegőt – legalábbis egy ideig
Hűsölhetünk a villamoson, de a locsolókocsi is hűti kicsit a levegőt – legalábbis egy ideig - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Sokan térnek be hűsölni légkondicionált helyekre – plázákba, hipermarketekbe, szupermarketekbe – a kánikulai hőségben.

Ezeknek a listája egyébként Miskolc honlapján is megtalálható, de tapasztalataink szerint a nagyobb városokban ma már nem nehéz úgy tervezni a napi rutint, hogy közben klimatizált hivatalt, vagy üzletet is útba ejtsünk.

A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. tapasztalatai ­szerint népszerűek a légkondi­cionálóval felszerelt miskolci villamosok és autóbuszok is.

– Természetes, hogy örülnek az utasok a hűvösebb klímának. Járművezetőink szerint ilyenkor megfigyelhető, hogy azok is felszállnak egy-egy megálló alatt lehűlni, akik amúgy a rövidebb távokon sétálnak – mondta Vaskó Tiborné, a cég operatív igazgatója.


Forró Judit és Tóth Viktória próbál enyhet nyerni a fullasztó kánikulában a párakapunál
Miskolc - Jelentősen nőtt a hőség miatt a víz- és az áramfogyasztás, az enyhülésre még jó néhány napot várni kell. A tartós meleg miatt az ország egész területére másodfokú hőségriasztást adtak ki. Az egészségügyi szakemberek ilyenkor azt ajánlják, igyon minél több folyadékot, 11 és 15 óra között...

Fokozott figyelemmel vezessünk az utakon a hőségben!
Miskolc - A fokozódó hőség közlekedésbiztonsági kockázataira hívja fel a figyelmet a rendőrség. A forróság miatt gyengül az autósok koncentrációképessége, tompul a figyelme, nagyobb a balesetveszély útjainkon. A tartós hőség megviseli a szervezetet és közlekedésbiztonsági szempontból is kockázato...

Illusztráció - Több a rosszullét és a halálesetek száma is a hőségben
Miskolc - A vörös kód után a másodfokú hőségriasztást is elrendelték az egész országban. Mindenkit arra kérnek, hogy 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a napon, maradjon otthon. Irány a légkondi A légkondicionált helyiségek listája a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, illetve több település, ...

A kellemes tóparti foglalatosságot választotta Nagy Ádám, Arad Zsófia és Arad Eszter
Miskolc - Támad a kánikula, már másodfokú a hőségriasztás, a héten sokan pihennek majd vizek mellett. Az év idei első igazi hőséghulláma érte el hazánkat, a kánikulai meleg miatt vasárnap déltől országosan életbe léptették a vörös kódot. A forróság elől, aki csak tehette, a strandra vagy tópartra...

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Budapest - A tartós hőség miatt keddre is az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint az ország nagy részén elsőfokú, míg a fővárosban, Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében másodfokú figyelmezte...



Avas.
BOON.HU






hirdetés