Rács mögött az avasi baltás támadó

Akt.:
Rács mögött az avasi baltás támadó
Rács mögött az avasi baltás támadó - © Fotók: police.hu
Miskolc – Előzetes letartóztatásba helyeztek a férfit, aki baltával támadt ismerősére.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak férfinak, aki a gyanú szerint Miskolcon, az Avasi lakótelepen július 5-én baltával sebesített meg egy másik férfit, aki rövid időn belül belehalt a sérüléseibe.

Ittak és összevesztek

A sértett és a gyanúsított egy háztartásban éltek. A gyanúsított, a sértett, és a velük együtt tartózkodó két személy az adott napon szeszes italt fogyasztottak. Amikor az alkohol elfogyott, a gyanúsított élettársa kötekedni kezdett a sértettel. Ekkor a sértett a nőt aludni küldte, azonban az továbbra is bort kért és kiabált.

helyszini-szemle-066_650

A sértett odakiáltott a gyanúsítottnak, hogy jöjjön, és adjon neki, mire a gyanúsított kezébe vette az általa korábban talált baltát, és annak élével fejbe vágta a sértettet. Ennek hatására a sértett elesett, majd a gyanúsított még legalább 5-6 alkalommal vágta fejen az akkor már erősen vérző férfit, aki a kórházba szállítás során a mentőben elhunyt.

Súlyos büntetés várható

Figyelemmel az emberölés bűntettének büntetési tételére, amely 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés, bűnösség megállapítása esetén a gyanúsítottal szemben súlyos büntetés kiszabása várható. Erre tekintettel reális a veszélye a gyanúsított szökésének, illetve elrejtőzésének.

helyszini-szemle-014650

A bíróság szerint az eljárási cselekményeken való részvétele másként nem biztosítható. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a vele hozzátartozói viszonyban álló tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével veszélyeztetné a bizonyítást. Mindezek alapján a bíróság indokoltnak látta ügyészi indítványra a letartóztatás elrendelését.

– SZB –


Hirtelen felindulásból megölte ismerősét a férfi Miskolcon
Miskolc - Baltával csapott le az idősebb férfira vitájukat követően az avasi lakótelepen. Heves szóváltást követően egy huszonöt éves miskolci férfi baltával súlyosan bántalmazta, többször megütötte negyvenöt éves férfi ismerősét. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított 2018. j...

Emberölés Miskolcon - Baltával sújtott le ismerősére az Avason
Miskolc - Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy baltával olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 25 éves ...



Avas.
BOON.HU






hirdetés