Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 – Harmincöten maradtak

Akt.:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 – Harmincöten maradtak
Miskolc – Kialakult a döntő mezőnye, a jövő héten hétfő délig lehet voksolni az Év sportolója fináléban.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 közönségszavazásban véget ért az elődöntő, a múlt héten pénteken délben lezárult a szavazás, mostantól már a finálé résztvevőire lehet voksolni.

Játékunk még tavaly indult, az elmúlt év végén arra kértük a sportbarátokat, hogy a szerkesztőségünk által állított listára további sportolókat, csapatokat, edzőket jelöljenek.

Összesen hét kategóriában (utánpótlás leány, utánpótlás fiú, utánpótláscsapat, felnőtt női, felnőtt férfi, felnőttcsapat, edző) a szerkesztőségünk által állított 5-5 jelölthöz további 38 név érkezett a jelölési határidő végéig, így összesen 73 sportoló/csapat/edző kezdte meg a szavazatok gyűjtését az elődöntőben, 2018. január 5-én, pénteken.

Egy héten át

Egy héten át érkeztek a voksok az Észak-Magyarországból kivágott játékszelvényen, illetve interneten, a digitális Északon (http://www.eszak.hu/evsportoloja) és a Borsod Online-on. Pénteken délben pedig véget ért az elődöntő, kialakultak azok az eredmények, amelyek alapján kiderült, hogy kik szerepelhetnek a fináléban.

Mind a hét kategóriában azok jutottak be a döntőbe, akik az első öt hely valamelyikén végeztek. Rájuk 2018. január 22-én, hétfő délig lehet szavazni. Az egyes kategóriákban az lesz a győztes, aki a legtöbb szavazattal rendelkezik a verseny zárásakor.

Fontos tudnivaló, hogy a döntőbe jutottak a fináléban tiszta lappal indulnak, vagyis a játék első fordulójában, az elődöntőben kapott szavazatokat nem hozzák magukkal.

Háromféleképpen

Szavazni a fináléban háromféleképpen lehet: az Észak-Magyarországból kivágott szelvényen, vagy a digitális Északon (http://www.eszak.hu/evsportoloja), vagy a Borsod Online-on. Várjuk a voksokat a jövő hét hétfő délig (2018. január 22.), játsszanak velünk, döntsék el Önök, hogy kik legyenek 2017-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megye legjobb sportolói, hét kategóriában!

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 közönségszavazás, az elődöntő végeredménye:

Utánpótlás leány

1. Vécsei Réka (úszás, Miskolci VSI) 20+189=209

2. Tirpák Zsanett (futsal, Miskolci Vénusz) 70+105=175

3. Almási Zsuzsa (birkózás, DVTK-MVSI) 103+44=147

4. Tóth Vanda (karate, Jusitia Fuji-Yama SE) 0+121=121

5. Gerőcs Fanni (íjászat, Haza-Húzó Íjász SE) 1+117=118

6. Faragó Petra (cselgáncs, Miskolci VSI) 1+103=104

7. Putnóczki Dorka (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 11+86=97

8. Mátyus Lili (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 0+70=70

9. Király Lilla Virág (sakk, Miskolci VSI) 1+55=56

10. Gyöngyösi Bianka (úszás, Fiedler Ottó SE) 0+51=51

Utánpótlás fiú

1. Zurai Rajmund (birkózás, DVTK-MVSI) 115+81=196

2. Doszpoly Zsombor (úszás, Swimming PC) 13+182=195

3. Jónás Máté (amerikai futball, Miskolc Steelers) 43+116=159

4. Feczkó Csanád (cselgáncs, Miskolci VSI) 13+145=158

5. Lehmann Csongor (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 17+90=107

6. Búza Ábel (karate, Sárospataki Kyokushin Karate SE) 7+84=91

7. Pintér Erik (atlétika, Miskolci VSI) 18+71=89

8. Szilasi Bence (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 6+75=81

9. Sejkoczki Dávid (grappling, Miskolci Ju Jitsu Egyesület) 26+46=72

10. Szabó Alex (grappling, Miskolci Ju Jitsu Egyesület) 5+64=69

11. Körmöndi Marcell (grappling, Miskolci Ju Jitsu Egyesület) 0+67=67

12. Mester Marcell (labdarúgás, Kazincbarcikai SC) 12+47=59

13. Terebesi Adrián (súlyemelés, Ózdi SFC) 2+25=27

Utánpótláscsapat

1. Miskolci Vénusz (leány futsal, U15) 94+146=240

2. Miskolc Steelers (amerikai futball, U19) 23+160=183

3. Diósgyőri Gimnázium (leány atlétika, 4×100 m, V-VI. korcsoport) 11+86=97

4. Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium (fiú kosárlabda, V-VI. Korcsoport) 2+95=97

5. Diósgyőri TC (fiú tájfutás, ifjúsági) 15+79=94

6. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc (leány kosárlabda, III. korcsoport) 11+57=68

7. Miskolci VSI-Miskolci Kisbocsok (sakk, ifjúsági) 1+56=57

8. Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium, Miskolc (leány párbajtőr, VI. korcsoport) 1+46=47

9. Diósgyőri Gimnázium (fiú futsal, V-VI. korcsoport) 1+32=33

10. Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola, Miskolc (fiú floorball, I. korcsoport) 0+32=32

11. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc (fiú floorball, V-VI. Korcsoport) 0+22=22

Felnőtt női

1. Gercsák Szabina (cselgáncs, Miskolci JC) 120+208=328

2. Miliczki Noémi (futsal, Miskolci Vénusz) 68+110=178

3. Sztankovics Anna (úszás, Miskolci VSI) 3+163=166

4. Kovács Aliz (futsal, Miskolci Vénusz) 22+61=83

5. Szabó Fanni (kosárlabda, Aluinvent-DVTK) 8+59=67

6. Czank Tímea (kosárlabda, Aluinvent-DVTK) 0+66=66

7. Arad Zsófia (kosárlabda, Aluinvent-DVTK) 2+46=48

8. Mezővári Kinga (ökölvívás, Sárospataki TC) 1+39=40

Felnőtt férfi

1. Tugyi Levente (tájfutás, Diósgyőri TC) 15+210=225

2. Ugrai Roland (labdarúgás, Diósgyőri VTK) 31+141=172

3. Kiss Bence (jégkorong, DVTK Jegesmedvék) 11+159=170

4. Oláh Ákos (fekvenyomás, Miskolc Benchpress TSE) 4+156=160

5. Szabó Martin (amerikai futball, Miskolc Steelers) 23+87=110

6. Mészáros László (fekvenyomás, Miskolci VSC) 29+65=94

7. Kiss Pál Tamás (rallycross, Speedbox RT) 14+47=61

8. Magyar László (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 9+42=51

9. Szabó Norbert (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 3+42=45

10. Csóka Nándor (ökölvívás, M1Fitness) 6+16=22

11. Partick Mevoungou (labdarúgás, Diósgyőri VTK) 0+12=12

Felnőttcsapat

1. DVTK Jegesmedvék (jégkorong) 31+382=413

2. Miskolci Vénusz (női futsal) 85+117=202

3. Miskolci Steelers (amerikai futball) 22+101=123

4. PannErgy-Miskolci VLC (férfivízilabda) 4+83=87

5. Tiszaújvárosi TK (férfitriatlon) 7+66=73

6. Tiszaújvárosi Phoenix KK (férfikosárlabda) 0+69=69

7. Hadik RT: Hadik András, Kertész Krisztián (rali) 0+24=24

8. Mezőkövesd Zsóry FC (labdarúgás) 0+13=13

Edző

1. Mellik Béla (küzdősport, Miskolci Ju Jitsu Egyesület) 24+171=195

2. Douglas Bradley (jégkorong, DVTK Jegesmedvék) 11+152=163

3. Galambvári Tamás (futsal, Miskolci Vénusz) 68+84=152

4. Juhász Sándor (birkózás, DVTK-MVSI) 102+44=146

5. dr. Sike József (vízilabda, PannErgy-MVLC) 18+87=105

6. Meechie Eaton (amerikai futball, Miskolc Steelers) 22+81=103

7. Flórusz János (cselgáncs, Miskolci JC) 14+69=83

8. Lehmann Tibor (triatlon, Tiszaújvárosi TK) 9+66=75

9. Szendrey Zsombor (kosárlabda, Tiszaújvárosi Phoenix KK) 2+55=57

10. Fazoldné Ecsédi Zsuzsanna (öttusa, Swimming PC) 1+52=53

11. Sajgó László (úszás, Miskolci VSI) 3+48=51

12. Vanczák Attila (sakk, Miskolci VSI) 1+44=45

Megjegyzés: a sportolók (csapatok, edzők) neve után szereplő számok közül az első az Észak-Magyarországban megjelent játékszelvényekkel beérkezett szavazatok száma, a második a Borsod Online-on, illetve a digitális Északon kapott voksok összesített darabszáma, a végén pedig ennek a kettőnek az összege. Ez utóbbi határozta meg a helyezési sorrendet, és ez alapján került be minden kategóriában az első öt helyen végzett sportoló/csapat/edző az Év sportolója 2017 döntőjébe.

ÉM





Avas.
BOON.HU






hirdetés