Avas szálló: mi a helyzet?

Akt.:
Avas szálló
Avas szálló - © Fotó: Cziffra Andrea
Miskolc – Hétfőn délután 4 óráig lehetett pályázni a miskolci Avas szállóra. Hogy hány pályázat érkezett be, kérdéseinkre még nem válaszolt a felszámolóbiztost. Így azt sem sikerült megtudnunk, hogy mikorra várható végeredmény, és hogy egyáltalán van-e esély arra, hogy sikerrel záruljon a folyamat.


Az Avas szállóról korábban írtuk: felszámolás indult a tulajdonló MultiCasa Consulting Kft. ellen. A felszámolóbiztos immár harmadszor próbálta értékesíteni a főutcai ingatlant – első két alkalommal nem járt sikerrel – most 308 millió 800 ezer forint volt az irányár.

A szállóra egyébként úgy 2,5-3 milliárd forintot kellene költeni.

A pályázat kiírásakor kérdeztük a miskolci önkormányzatot, gondolkodik-e azon, hogy pályázik az épület megvásárlására. Akkor a városvezetés azt nyilatkozta: „A szálló megvásárlásának kérdése nem eldöntött, a polgármesteri hivatal jelenleg is vizsgálja a lehetőséget a liciten történő esetleges rész­vételre.”

Kérdésünkre, hogy hogyan döntöttek, még nem érkezett válasz.

ÉM-HM

Megveszi az önkormányzat az Avas szállót?

Szerdán nem sokkal 11 óra után küldött meghívót a sajtó munkatársainak a miskolci városháza egy ma kora délutáni tájékoztatóra, ahol a meghívó megfogalmazása szerint dr. Kriza Ákos “nagy horderejű bejelentést tesz” az Avas szállóval kapcsolatban. A részletekre visszatérünk.



Sporthírek






hirdetés