Autóstoppal a világ körül: a bizalmat hirdeti a magyar fiú és norvég társa

Először fog bele magyar stoppos világkörüli útba. Varga Péter és norvég társa, Kenneth Means több mint 70 országba látogat el, hogy ezzel is példát mutassanak az embereknek a bizalomról. A fiúk tapasztalataikat és az úton tanultakat fotókon és videón is megörökítik. A stopposok kedden indulnak, és a tervek szerint négy év múlva érnek vissza Budapestre.

Varga Péter a Független Hírügynökségnek elmondta: az út túlnő a személyes kalandon, hiszen az embereket akarják inspirálni, és a stoppolást népszerűsíteni. Hozzátette: ő már 50-60 ezer kilométert megtett eddig stoppal, és eddig nem volt rossz tapasztalata. Az út a minimális bizalmon alapul, vagyis meg akarják mutatni, hogy nem kell félni az ismeretlen kultúráktól.

A fiúknak van előre elkészített útvonaltervük is, de nem biztos, aszerint fognak haladni. Varga Péter elmondta: ami biztos, az az, hogy a nyarat fogják követni, vagyis mindig olyan helyre mennek, ahol jóidő van. A két fiú a Balkán felé hagyja el Magyarországot, majd Törökországon keresztül átmennek Ázsiába, ahol legalább egy évet eltöltenek. Tibetből Malajzián keresztül Ausztráliába mennek, ahonnét hajóval távoznak Észak-Amerikába. Az út innen Közép-Amerikán és Dél-Amerikán keresztül Afrikába vezet, és körülbelül négy év múlva érnek vissza Budapestre. Azért tart ilyen sokáig, mert nem átszelik az országokat, hanem bebarangolják.

A fiúk egyébként a szükséges védőoltásokat megkapták, a vízumokat pedig mindig az előző országban váltják ki. Háborús övezetben mindig előre tájékozódnak majd, így a veszélyes vidékeket kihagyják az útvonalból. Az útra egyébként egy norvég sajtszeletelőt is magukkal visznek, amit a következő országban elcserélnek, és így tovább, ezért kíváncsiak, hogy végül mivel térnek haza. Az utat egyébként önerőből egy évig tudják finanszírozni.

További információ: www.kepesita.org








hirdet�s