Autókat tört fel a hajléktalan férfi Miskolcon

Miskolc – Vélhetően több autót is feltört egy hajléktalan férfi Miskolcon – közölte a rendőrség. Az elkövető a nagyáruházak parkolóiban portyázott, ott leste ki, melyik autóban hagyták ott értékeiket a tulajdonosok.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs Munkatársa a Független Hírügynökségnek elmondta: a 35 éves miskolci hajléktalan legtöbbször nagy áruházak előtt parkoló autókat tört fel, és vitte el az azokban található mobiltelefonokat, személyes iratokat, különböző kulcsokat és természetesen készpénzt. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást az elkövetővel szemben.

A szóvivő az üggyel kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy az autó nem széf, vagyis az autótulajdonosok lehetőség szerint ne tároljanak nagyobb értékeket, készpénzt a járművekben. Látható helyen se hagyjanak semmit, hiszen azok lehetőséget kínálhatnak az elkövetőknek. Továbbá érdemes az ingatlanok udvarán leparkolt gépjárműveket is lezárni – fűzte hozzá Dobi Tamás.

– Független Hírügynökség –








hirdet�s