Friss hírek

2007.11.15. 20:55

Aréna - Sir Alex Ferguson is ott volt az átadáson

<p>Több mosdóban nem működnek a csapok, a folyósókon néhol kábelek lógnak a plafonból, illetve a festést sem fejezték még be teljesen Budapest legújabb bevásárlóközpontjában. Az Aréna Plázát csütörtök délután adták át a Keleti pályaudvar mellett. Az átadáson ott volt Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője is, aki a beruházó cég egyik tulajdonosa. A skót menedzsert a többi tulajdonossal együtt fekete limuzinban szállították a Hősök teréről a Kerepesi úti építményhez. A menetet csaknem száz lovas huszár vezette fel.</p>

A sajtótájékoztatón a tulajdonosok elmondták: a 68 ezer négyzetméteres plázában több mint kétszáz bolt kapott helyet. A nyitásra az összes üzlethelyiség gazdára talált. A bevásárlóközpontban egy 23 termes mozi is van, amelyben három dimenziós filmek lejátszására alkalmas, úgynevezett IMAX termet is kialakítottak. Az épületet egyébként 2009-re bővítik, sok a be nem épített terület van még ugyanis benne. A bővítéssel az Aréna Pláza Közép-Európa legnagyobb plázája lesz a tervek szerint.

A pláza nyitása egyébként három órát csúszott, az előre bejelentett tíz óra helyett csak délután egy órakor engedték be az embereket. Az időközben összegyűlt tömegben a csúszás hírére kisebb lökdösődés kezdődött, a Kerepesi úton pedig hatalmas dugó alakult ki, de a rendőrök szerint folyamatosan tudtak haladni az autók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!