Augusztus 20. – A magyar ősvallás közelebb állt az egyistenhithez, mint a pogánysághoz

Megszegik az új kenyeret Debrecenben, az Erzsébet Utcai Idősek Klubjában
Megszegik az új kenyeret Debrecenben, az Erzsébet Utcai Idősek Klubjában - © Fotó: Matey István
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Ahogy a karácsony fenyőünneppé silányult, úgy lett államalapító királyunk évfordulójából új kenyér ünnepe.

Több, mint ezeréves a magyar állam, a hosszú idő alatt ünnepeink átalakultak, gazdagodtak, csorbultak, változtak és számos történelmi korszak formálta a jeles események lényegét. Dr. Tóth Arnolddal, a Herman Ottó Múzeum igazgatójával arról is beszéltünk, hogyan lett az egyik legfontosabb egyházi alkalmunkból új kenyér ünnepe, és hogy miért ajánlotta Szent István királyunk Szűz Mária oltalmába hazánkat és a koronát.

Nagyboldogasszony napján

Az augusztus 20-i ünnep­körünk eredete az államalapítás korára nyúlik vissza. Szent királyunk, azonban nem 20-án, hanem halála előtt 15-én, Nagyboldogasszony napján ajánlotta fel Magyarországot és a koronát Szűz Máriának. Korábban szintén 15-én tartotta a törvénynapokat is, és 1038. augusztus 15-én távozott az élők sorából. Másik nagy formátumú uralkodónk, László 1083. augusztus 20-án avattatta szentté Istvánt, innentől kezdve pedig augusztus 20-án emlékeztek meg a magyarok a legfontosabb egyházi és állami ünnepükről.

Az ősvallásunkban nagy valószínűséggel létezett az ősi Istenanya, a női minőség, akihez eleink fohászkodhattak. A kereszténység előtti korszakot gyakran a pogányság ­koraként írja le a néphit­kutatás és a történet­tudomány, ám nagy valószínűséggel vallásunk közelebb állt a mai értelemben vett monoteizmushoz, mint a klasszikus értelemben vett pogány többistenhithez.

Ősi Istenanyánk és Szűz Mária

– Nagyboldogasszony és Szűz Mária alakja a magyar nép­lélekben teljesen összeforrt. Az államalapítás után fokozatosan összemosódott, egyesült Szűz Mária és ősi Istenanyánk, a középkori hazai kereszténység Boldog­asszony anyánkat tekintette Magyarország védőszentjének. Ezek az ünnep legfontosabb szakrális és egyházi vonatkozásai,melyekhez kapcsolódik a Szent Jobb körmenet a Szent István Bazilikában, és az államalapítónkra való megemlékezés – magyarázta Tóth Arnold.

A szakembertől azt is megtudtuk, hogy a 19. század végén Darányi Ignác, a regnáló földművelésügyi miniszter az 1890-es években elrendelte, hogy országszerte a betakarítás után arató­ünnepségeket kell tartani, ez az egyébként felülről létrehozott esemény a 20. századra már valódi népszokássá vált. Ezeket az eseményeket általában Péter és Pál napján rendezték meg, de a július 15-e is elterjedt időpont volt. A tradíció egészen a második világháború utáni korszakig fennmaradt. A jeles esemény központi eleme volt a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér és az arató koszorú. A szocialista államhatalom az új kenyér ünnepévé tette augusztus 20-át, nyilván nem az egyházi gyökerekre és nem Szent Istvánra fókuszáltak a múlt rendszerben, hanem tudatosan átformálták a megemlékezést. Pont úgy, ahogyan a karácsony fenyőünneppé silányult, ugyanúgy lett Szent István államalapító királyunk évfordulójából új kenyér ünnepe.

Kiiktatták az egyházi jelleget

A magyar nép lelkivilágától viszont ez egyáltalán nem volt idegen, hiszen egy jól beágyazódott népszokássá vált eseményt, az aratóünnepet ültették át augusztus 20-ára, mely a köztársaság kikiáltása után is a megemlékezés egyik kiemelten fontos eleme maradt.

– A kenyér harmonizál a szakrális gyökerekkel is, hiszen a keresztények számára Krisztus testét szimbolizálja a legfontosabb táplálék, ezért a szertartás fénypontja, mikor a történelmi egyházak képviselői megszentelik az új kenyeret. Napjainkban persze számos modern, népszerű programmal, például tűzi­játékkal, légiparádéval és vízi bemutatókkal is kiegészülnek az augusztus 20-ai nagy tömeg­rendezvények.

A nemzeti összetartozás

A magyarság összetartozásának, az ezeréves királyságnak jelképe a magyarok kenyere, melynek jelentősége a koronázó dombhoz hasonló. Az ősi hagyomány szerint, mikor beiktatták királyainkat, a ceremónia részeként az ország minden részéből hoztak egy kis földet, amit a koronázó dombhoz adtak, melyre felvágtatott az uralkodó.

A magyarok kenyeréhez, pedig a Kárpát–medence minden pontjáról érkezik búza, ezért a határokon átívelő nemzeti összetartozásunkat is szimbolizálja – tudtuk meg Tóth Arnoldtól.

Juhári Andrea