AUGUSZTUS 20 – hajóról biztosítják az ünnepet

Idén először egy hajóról irányítja a rendőrség az augusztus 20-ai tűzijáték biztosítását – mondta el Nagy-Juhák István, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese, a biztosítás parancsnoka szombaton. Közlése szerint a hajón kialakított fő vezetési pont azért jobb, mintha a parton lenne, mert így sokkal könnyebben tudnak mozogni baj esetén. Az irányító központ összeköttetésben lesz a Tevei utcai székházban helyet kapott operatív törzzsel, és a biztosítást végző parancsnokokkal.

A hajóról monitorokon mindent nyomon tudnak követni a tűzijáték alatt. Felszerelték éjjel látó kamerákkal, és a környék térfigyelő kameráinak képét is megkapják, illetve állandó kapcsolatban lesznek a biztosításban részt vevő összes szervezettel.

A biztonságos lebonyolítás érdekében a partszakaszt szektorokra osztották, amelyeket kordonnal választanak el egymástól. Minden szektornak külön parancsnoka lesz. A budai alsó rakpartra egyáltalán nem mehetnek az emberek, a pesti oldalon pedig kordonokat állítanak közvetlenül a partra, hogy még véletlenül se csússzon senki a Dunába. Ha ez mégis megtörténne, akkor a 19 szolgálatban lévő rendőrhajó valamelyikével a lehető legrövidebb időn belül kimentik a vízből – mondta a biztosítás parancsnoka.

A tűzijáték alatt hajók egyáltalán nem közlekedhetnek a Duna érintett szakaszán, csak a kikötőkben állhatnak. Ha valaki esetleg egy hajón lesz rosszul, akkor őt nem a partról, hanem egy másik hajóval fogják kimenteni a tervek szerint, mert ez sokkal gyorsabb, mintha a tömegen keresztül kellene megközelíteni a helyszínt – közölte Nagy-Juhák István.

A biztosítás parancsnoka arra kéri a tűzijátékra érkező embereket, hogy lehetőleg a tömegközlekedést vegyék igénybe és ne hozzanak magukkal esernyőket, mert ezek használata a tömegben veszélyes is lehet. Értékeket sem ajánlott kivinni a Duna-partra, mert az ilyen rendezvényeket a zsebtolvajok is előszeretettel látogatják – mondta Nagy-Juhák István. A biztonságra egyébként csaknem 2 ezer rendőr vigyáz majd, és ezen kívül számos civil ruhás nyomozó is elvegyül a tömegben, akik elsősorban a “zsebesekre” figyelnek.








hirdet�s