Átvizsgálták az Avasi kilátót

Akt.:
Átvizsgálták az Avasi kilátót
Miskolc – Az önkormányzat szakemberei csütörtökön leszedték a lazábbnak tűnő betondarabokat a kilátóról.

Csütörtök dél körül az Avasi kilátónál járt kollégánk, s tapasztalta, leszedték a veszélyesnek ítélt betondarabokat és rozsdás vasdarabokat az építményről. Később közleményt is kaptunk a Miskolc Holding Zrt.-től, hogy átvizsgálták a kilátót.

„Csütörtökön a kora reggeli órákban a MIK Zrt. szakemberei még a Tosca próbája előtt eltávolították az Avasi kilátóról azokat a részeket, amelyek lazábbnak tűntek. A MIK Zrt. a kilátót továbbra is ellenőrzi, a rongálásokból adódó, az időjárás viszontagságai által előidézett károkat elhárítja” – írta Pásztor Imre kommunikációs vezető. Azt is: az elmúlt években kétszer is vizsgálták a kilátót statikai szempontból is. E szerint a torony, a kisebb korróziós károktól eltekintve szerkezeti szempontból megfelelő állapotban van. Nyomatékosította: a helyszínen található betontörmelék a Tosca előadásának díszlete.

„Intézkedni kell”

A történtek előzménye: csütörtökön arról számolt be az Észak-Magyarország, hogy olvasói jelzésre – a kilátón megszaporodtak a repedések az utóbbi időben – a lap munkatársai kimentek a helyszínre egy statikussal, kérték, állapítsa meg, veszélyesek-e a repedések. Grand András építész vezető tervező úgy reagált a láttottakra, ragaszkodik hozzá, hogy

megírja a lap, azonnal intézkedni kell, mert a kilátóról bármikor nagyobb betondarabok eshetnek le. Ő maga is kézzel le tudott szedni néhány darabot. Mint mondta, a beázások miatti vaskorrózió pusztítja a kilátót, s az építmény komoly vizsgálatra szorul, mert nem tudni, mit rejt a burkolat, milyen állapotban van a belső vasszerkezet. Azt is mondta, „tűzoltásként” a nagyobb betondarabokat mindenképp le kellene szedni.

Amikor ezt megtudtuk, nyomban értesítettük az önkormányzatot, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. Márcsak azért is, mert pénteken este az operafesztivál részeként Puccini Toscáját adják elő a kilátónál, a rendezvényre több száz nézőt várnak.

Erre reagált a közlemény: csütörtök déli tapasztalatunk szerint a nagyobb betondarabokat leszedték.

ÉM-HM

Jegyzet: Avasi Kilátástalanság

Jövőre lesz 50. Már ha össze nem dől. Az Avasi Kilátó. Tavaly tavasszal még úgy festett, hogy ismét megnyílik benne a presszó. Egy rumos kávét sem sikerült lehörpintenünk, a hurrát mégis gyors kijózanodás követte. Juhász-Léhi István jegyzete

A kilátó kilátásai pro és kontra

Miskolc – A szakember szerint szükség lenne egy alapos statikai vizsgálatra, mert nem tudni, mit rejt a burkolat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdet�s