Átvizsgálják az avasi kilátót

Átvizsgálják az avasi kilátót
Miskolc – Statikai vizsgálat zajlik a napokban, egy-két hét múlva tudhatjuk meg az eredményét.

Olvasónk írja, szerinte az Avas kilátót valaki vagy valakik statikailag megvizsgálták, véleménye szerint ennek a nyomai jól láthatóak az építményen.

Azért tájékoztatta az Észak-Magyarországot a tapasztalatáról, mert annak idején – nyár elején – az Észak arról írt, hogy repedésekkel teli Miskolc jelképe, amelyek egyre nagyobbakká és szélesebbekké válnak. Lapunk ezek után személyesen is a helyszínen járt egy statikus, Grand András társaságában, aki akkor megállapította, alapos vizsgálatra szorul az építmény. Jelezte azt is, hogy sok meglazult betondarab van a kilátón, amelyeket – ha nem távolítják el – balesetet okozhatnak. Ez már csak azért sem tűrt akkor halasztást, mert ott jártunk után néhány nappal a kilátónál rendezték meg az operafesztivál egyik nagyszabású előadását, a Toscát, az opera díszletéül maga a kilátó is szolgált.

Statikailag rendben

Az önkormányzat nyomban leszedette a meglazult betondarabokat, de állították, statikailag teljesen rendben van a kilátó.

Pásztor Imrét, a Miskolc Holding Zrt kommunikációs vezetőjét arról kérdeztük, igaza van-e olvasónknak, ő pedig megerősítette az információt. Mint mondta, folyik a vizsgálat, amelynek eredményét néhány héten belül tudják majd közölni.

Mint mondta, a kilátó biztonságos, semmi nem indokolja, hogy a vizsgálat eredményéig lezárják.

ÉM-HM


Kapcsolódó cikkek:









hirdet�s