forró nyomon

2019.11.06. 14:03

Elfogták a negyedik gyanúsítottat a szalonnai emberölés ügyében

Budapesten fogták el azt a férfit, aki három társával megölt egy asszonyt Szalonnán.

Forrás: police.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. november 4-ét megelőző időben szalonnai otthonában többen, súlyosan bántalmaztak egy 85 éves nőt, aki belehalt a sérüléseibe. A nyomozók huszonnégy órán belül azonosítottak, majd elfogtak három férfit, akik gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésével. Negyedik társukat is azonosították a rendőrök, akit 2019. november 6-án a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogtak el a fővárosban.

Fotó: police.hu

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a 27 éves, a 18 éves, az 53 éves és a 43 éves szalonnai férfiakkal szemben. A hatóság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést tett letartóztatásuk ügyészi indítványozására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában