Frissítve:

Átadták a rakamazi tanösvényt

Rakamaz Rakamaz
írta Pusztai Sándor - Rakamaz – Mintegy 660 millió forintos beruházás első ütemét avatták fel csütörtökön Rakamazon. Az építés fázisában elnevezték nagy- illetve kis teknősbéka háznak azt a két épületet, ami várhatóan a megye idegenforgalmának egyik jellegzetes állomása lesz.

hiba beküldése

Fekvése alapján is igen jók Rakamaz város adottságai, évről évre növekvő érdeklődéssel kísért rendezvénye a Hegyalja fesztivál, és nincs távol Tokaj sem, ezt most egy a helyi vízi és szárazföldi élővilágot bemutató különleges attrakciókkal megerősített beruházás keretében valami újjal sikerült kiegészíteni. A rakamazi kemping mellett megépült nagy teknősbéka ház funkciója több célú. Ahogy a megnyitó után a vendégek végignézték, a földszinten játszótér van, az emeleten a megye élővilágát ismerhetjük meg és egy 18 méteres kilátóból tekinthetünk rá a Tokaji Kopaszra. Innen csatornán hajózva juthatunk majd a kis teknősbéka házhoz, ami a vasútállomással szemben van. Ennek ugyancsak turisztikai szerepe lesz.

A közönségprogramokat íjász tábor egészíti ki, és lehetőség lesz elegáns, exkluzív események megrendezésére is. A polgármester Farkas Ernő, a megnyitón külön megköszönte a közreműködőknek a lelkes munkáját. Bajkai Károly a kivitelező Alpine Hungária KFT részéről elmondta, május óta, csaknem napi ezer köbméter földet mozgattak meg, hogy időre elkészüljenek a beruházással. A projekt Európai Uniós támogatással készült, amiben Szöghy Emese kapott feladatokat és a későbbiekben is a Nord Tender ötletei alapján adják át a következő ütemet. Most egyelőre a kis teknősbéka házat fejezték be úgy, hogy máris fogadhat látogatókat, május elsején pedig a nagy teknősbéka ház is fogadja vendégeit.

A BOON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Klaudia, a nap szépe

A mai nap lánya Klaudia, aki elárulta nekünk, hogy a hosszú hétvégét kirándulással és pihenéssel fogja tölteni.
tovább »

További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Küldjön hírt – Sport- és kulturális szabadidős programok a Munkácsyban
Miskolc - A miskolci Munkácsy Mihály Általános Iskolában kiemelten fontosak azok a délutáni szabadidős [...] tovább »
Október 23. – Ünnepek “fiatalra” lefordítva
Miskolc - Mi történt Misley Emesével? Hova indult az 56-os forradalom legfiatalabb áldozata? tovább »
Záhonyi nyugdíjasok miskolci kirándulása
Záhony, Miskolc - A napokban a záhonyi Életet az éveknek Nyugdíjas Klubegyesület tagjai tettek látogatást Miskolcon. tovább »
Küldjön hírt – Október 23. – Ötvenhatos megemlékezés az ózdi emlékműnél
Ózd - Az 1956-os forradalom és szabadságharc 58., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 25. évfordulója [...] tovább »
Az elmúlt 24 óra számokban – Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
Mezőkövesd, Miskolc - Összefoglaló Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2014. október 24-én történt rendőrségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása