Átadták a nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat

Budapest – Átadták a 2018-as nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjakat csütörtökön Budapesten, az idén hat nemzetiség tizennyolc középiskolás diákja részesült az elismerésben.

Az ösztöndíjakat jelképező okleveleket Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Fürjes Zoltán helyettes államtitkár adta át.

Soltész Miklós az ünnepségen elmondta, hogy eddig több mint százhúsz fiatal kapott nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjat, amely meghatározó segítséget adhat számukra. Az ösztöndíjasok a támogatást jó tanulmányi eredményeik, valamint a közösségben végzett tevékenységükért nyerték el, és a lehetőség, amelyet kaptak, egyben feladattal is jár – fűzte hozzá.

Az államtitkár szólt arról is, hogy a kormányzat nemzetiségi politikájának eredményeképp jövőre megnégyszereződik a nemzetiségek támogatása 2010-hez képest. Ez is kifejezi annak elismerését, hogy az itt élő nemzetiségek Magyarország gazdasági és kulturális erőforrásai, továbbá sok jó példa is van, amely azt mutatja, hogy javulnak a kapcsolatok a nemzetiségek anyaországaival – mondta Soltész Miklós.

Az október 23-i évforduló kapcsán megjegyezte, a nemzetiségek is nagyon sokat vállaltak az 1956-os forradalom során, ők is azért küzdöttek, hogy a későbbi generációk szabadságban élhessenek.

A 2011-ben megalapított nemzetiségi tanulmányi ösztöndíj célja, hogy támogassa a Magyarországon őshonos nemzetiségekhez tartozó, kiemelkedő képességű középiskolás diákokat abban, hogy felsőfokú oktatási intézményben tanuljanak tovább. Az ösztöndíjat elnyert diákok az érettségi vizsgát megelőző két tanévben – azaz 2018 szeptemberétől 2020 júniusáig – húsz hónapon keresztül havi 60 ezer forintban részesülnek.

-MTI-