Asztúria hercegnője-díj – Reinhold Messner és Krzysztof Wielicki hegymászók a sport kategóriai idei nyertesei

Madrid, Oviedo – Két legendás hegymászó, az olasz Reinhold Messner és a lengyel Krzysztof Wielicki nyerte el idén a spanyol Nobel-díjnak is nevezett Asztúria hercegnője-díjat sport kategóriában – jelentette be döntését a zsűri szerdán Oviedóban.

A döntőbizottság a méltatásban kiemelte “felülmúlhatatlan” sportpályafutásukat, amellyel hozzájárultak az alpinizmus történetéhez.

A díjjal el kívánják ismerni társadalmi és humanitárius tevékenységüket, továbbá a hegymászás értékeinek terjesztésében végzett munkájukat, amelyek “példává tették őket az emberiség számára”, tetteik pedig fennmaradnak a jövő generációk emlékezetében – hangsúlyozta a zsűri.

A 73 éves Reinhold Messner volt az első olyan hegymászó, aki meghódította a föld összes, 8000 méternél magasabb hegyét. 1986-re teljesítette mind a 14 csúcs elérését.

A 68 éves Krzysztof Wielicki az ötödik azon hegymászók sorában, akiknek sikerült ugyanez a teljesítmény. Ráadásul ő volt az első a világon, aki télen jutott fel a világ legmagasabb hegyére, a 8848 méteres Everestre 1980-ban.

A sport kategória idei győzteseit 12 nemzet 21 jelöltje közül választotta ki a zsűri, egyhangú döntéssel.

A díjat 1987-es alapítása óta most először kapják meg hegymászók.

Tavaly az All Blacks új-zélandi rögbiválogatott vehette át a kitüntetést, amelyet korábban a spanyol futballválogatott, a New York City Marathon, és a spanyol teniszcsillag, Rafa Nadal is megkapott.

Az Asztúria hercegnője-díjat minden évben nyolc kategóriában ítélik oda.

Idén az eddig bejelentett díjazottak: Marin Scorsese amerikai filmrendező a művészeti kategória, Alma Estela Guillermoprieto mexikói újságíró a kommunikáció és humántudományok kategória, valamint az AMREF Health Africa nevű afrikai orvosi és kutatói alapítvány a nemzetközi együttműködés kategória nyertese.

A kitüntetettek egy Joan Miró világhírű képzőművész által tervezett szobrot és 50 ezer eurót (15 millió forint) vehetnek át az uralkodótól az októberi díjátadón Oviedóban.

– MTI –



Sporthírek