DVTK

2019.06.20. 09:00

Hétfőn indul az érdemi munka

A pénteki napon megkezdi a felkészülést a 2019/20-as évadra a DVTK labdarúgócsapata.

Berecz Csaba

Fernando Miguel Fernández Escribano a második nyári felkészülését kezdi el a csapattal

Fotó: Ádám János

A hírek szerint a piros-fehérek orvosi, fizikai felméréseken vesznek részt ezen a héten, az együttes munka érdemi része pedig hétfőn kezdőik, Fernando Miguel Fernández Escribano vezetőedző irányításával. Elvileg a keret tagjainak közel három hete edzésben kell lenniük, ugyanis azok, akik Diósgyőrben fejezték be az évadot, egyéni edzési tervet kaptak az utolsó, Újpest elleni meccs után. Az biztos, hogy hat hét múlva, augusztus első hétvégéjén kezdődik az új idény, és az erre való hangolódás jegyében a tervek szerint a diósgyőri csapat már a jövő hétvégén edzőmeccset játszik, az Európa-liga-induló Debreceni VSC vendégeként (az első hazai felkészülési mérkőzésen július 3-án az NB II.-es Békéscsaba 1912 Előre lehet a piros-fehérek ellenfele).

Két érkező, két távozó

Arról, hogy kik lehetnek jelen a DVTK első edzésén, Tajti József sportigazgatót szerettük volna megkérdezni, de hiába hívtuk két napon át és hagytunk neki üzenetet, a korábbiaktól eltérően ezúttal nem tudtunk szót váltani vele. A játékosok szabadságolása utáni időszakban annyi ideje azért volt a sportigazgatónak, hogy két olyan labdarúgó szerződtetését bejelentse, akik szabadon igazolhatóként kerülnek Diósgyőrbe. Az egyikük Zsolnai Richárd, aki a Vác FC-től érkezik. A 22 éves bal oldali középpályás a 2018/19-es évadban az NB II.-ben 35 meccsen lépett pályára és 11 gólt szerzett. A másik új szerzemény a svájci és bosnyák állampolgárságú Haris Tabakovic, aki a Debreceni VSC játékosa volt. A 25 éves támadó tavaly nyáron az egyik edzőmeccsen keresztszalag-szakadást szenvedett, emiatt az előző évadban egyetlen percet sem játszott az élvonalban, mindössze egy megye I-es bajnokin szerepelt, a DVSC tartalék csapatában (a 2017/18-as évadban viszont a DVSC színeiben 20 NB I.-es meccsen 12 gólig jutott).

De nemcsak érkezők, hanem távozók is vannak, két, Horvátországban született labdarúgó eligazol. Az egyikük, a magyar állampolgársággal is rendelkező Rados Iván a fővárosban folytatja. A most 35 éves kapus – aki az egyéves azeri kölcsönjátékát is beleszámítva – 9,5 éven át volt a DVTK játékosa, az NB II.-es Vasasban folytatja pályafutását. A másik távozó a 29 éves védekező középpályás Tomislav Maza­lovic, akit egy éve a jelenlegi szakmai vezetés választott ki, és összesen 14 bajnoki meccsen, 737 percnyi bizonyítási lehetőséget kapott.

Hasani és a többiek

Az is a két bajnokság közötti időszakban történt, hogy a 19 esztendős, saját nevelésű Korbély Kristóf profi szerződést kapott, hogy a szerb védő nevét a jövőben Karan Dejanként írhatjuk, ugyanis 30 évesen, néhány napja magyar állampolgársági esküt tett, illetve hogy Florent Hasani a júniusi Európa-bajnoki selejtezők idején a felnőtt koszovói válogatottal készült, és bár pályára nem lépett, a focival töltött plusz napjai miatt valószínűleg csak később érkezik meg Diósgyőrbe. Ha egyáltalán megérkezik, mert úgy tudni, hogy van érdeklődés 22 esztendős középpályás iránt, akinek a jövő nyáron járna le a szerződése a DVTK-nál, és most úgy távozhatna, hogy pénzt is kaphatna érte a klub.

Kérdéses, hogy a tavalyi évadban a DVTK-ban kölcsönben szerepelt két labdarúgó visszatér-e 11 napra, hiszen Szabó Bencének, aki a MOL Fehérvár FC-től érkezett és Prosser Dánielnek, aki a Puskás AFC labdarúgója, ennek a hónapnak a végén lejár a kölcsönadási szerződése. Információnk szerint utóbbi játékost mindenképpen szeretné megtartani a DVTK, kérdés, sikerül-e ez ügyben korábbi klubjával megállapodnia Tajti József sportigazgatónak.

Ami pedig a lehetséges érkezőket illeti: egy másik felcsúti labdarúgó, a szerb kapus Branislav Danilovic esetleges Diósgyőrbe igazolásáról lehet hallani, aki mellett a Budapest Honvéd brazil csatárának, Cirono de Oliveira Danilonak a nevét is emlegetik futballberkekben. Legújabban pedig a jobb oldali védő Vági Andrásét is, aki néhány napja, Sivic Tomislav edző Paksra történt szerződtetése után bontott szerződést a Duna-parti klubbal.

A DVTK nyilvántartása szerint a tavalyi évad végén 32 fős kerete volt az NB I.-es csapatnak, ebből két fő távozott, két új labdarúgó érkezik, és ha a két kölcsönjátékos is edzésre jelentkezik Diósgyőrben, akkor több mint 30 futballista lehet jelen az évad első közös találkozóján, főleg akkor, ha a tavalyi évadban kölcsönadott négy DVTK-s mindegyike edzésre jelentkezik.

A Diósgyőri VTK keretéről

Érkező: Zsolnai Richárd (Vác FC), Haris Tabakovic (svájci, bosnyák, Debreceni VSC).

Tavalyi szerződéses kerettagok: Bukrán Erik, Antal Botond, Tamás Márk, Forgács Dávid, Dusan Brkovic (szerb), Dejan Karan (szerb), Tóth Barnabás, Serhii Shestakov (ukrán), Bacsa Patrik, Makrai Gábor, Florent Hasani (koszovói), Vernes Richárd, Tajti Mátyás, Polgár Kristóf, Martin Juhar (szlovákiai), Márkvárt Dávid, Branko Mihajlovic (szerb), Yannick Ndzoumou (kameruni), Ismaila Ousman (kameruni), Ivánka Patrik, Bárdos Bence, Géringer László, Géringer Tamás, Tóth Borisz, Szűcs Kornél, Farkas Marcell, Korbély Kristóf, Orosz Donát.

Kölcsönjátékosként szerződéses kerettagok: Szabó Bence, Prosser Dániel.

Távozó: Tomislav Mazalovic (horvát, ?), Rados Iván (Vasas).

Más klubnál voltak kölcsönben: Ternován Patrik (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Óvári Zsolt (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Szabó Balázs (Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Kitl Krisztián (Salgótarjáni BTC).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!