Asztalitenisz szakosztállyal bővül a DVTK

Asztalitenisz szakosztállyal bővül a DVTK
Budapest/Miskolc, 2015. szeptember 4., péntek (MTI) – Asztalitenisz szakosztállyal bővül a Diósgyőri VTK, amely a miskolci Borsod Volán SE-vel egyesül.

A pénteki sajtótájékoztatón Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője elmondta, a legfontosabb feladat, hogy a következő években minél szélesebb utánpótlásbázist alakítsanak ki, ugyanakkor reméli, hogy az NB I-ben szereplő felnőtt csapat is eredményes lesz.

András Miklós, az asztalitenisz klub szakosztályvezetője hozzátette, a felnőtt csapattal szeretnének bajnokságot nyerni és feljutni az Extraligába, ennek megfelelően erősítettek. Megjegyezte, a klub neve DVTK Volán lesz, mert a közlekedési cég szponzorként megmarad a csapat mellett.

Amint a sajtótájékoztatón elhangzott: az asztalitenisz Miskolcon tradicionális sport, Jónyer István az 1970-es években a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. A DVTK neveltjeként a 12 magyar bajnoki címe mellett párosban és csapatban Európa-bajnokságot; egyéniben, párosban és csapatban pedig világbajnokságot nyert.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából