Aszfaltos Miskolc-, murvás Kazincbarcika Rally

Aszfaltos Miskolc-, murvás Kazincbarcika Rally
Miskolc – Március végén kezdődik a honi rali bajnokság – igaz, a szezonnyitó egri futam még nem szerepel a versenynaptárban. Tábori József régióvezető RSB tagot faggattuk.

„Jelen pillanatban is 2, azaz kettő darab verseny szerepel a hivatalos ORB I., II. és Historic Rallye bajnokságban, amelyből a Historic csak aszfalton megy majd.” – jelentette ki Kiss Ferenc egykori navigátora, az RSB régióvezetője, Tábori József. „Április végén a Miskolc Rally aszfalton, illetve az augusztus 20-i hétvégén a Borsodi-, pontosabban a Kazincbarcika Rally murván kerül majd megrendezésre. A miskolci aszfalt futam információm szerint 95 százalékban készen van, a forgatókönyve már nyomtatott formában az RSB asztalán hever. Ugyanakkor a murva futamra folynak az előkészítő tárgyalások.

Örömteli, hogy Szitka Péter, Kazincbarcika város polgármestere és a város teljes mellszélességgel az ügy mellé állt! A pályaelképzelések letisztultak, folynak a tárgyalások az illetékesekkel, ezért úgy gondolom, hogy jól áll a verseny ügye. Egy öt esztendős projektben gondolkodnak a szervezők. Hozzáteszem; üdvözlendő egy murva verseny ebben a régióban!”

A 24. órában

Tábori József elárulta azt is, hogy ezen rendezvényeken kívül, még a szűkebb régióban helyet kap március elején egy Ózd környéki rallysprint verseny, amely az MNASZ által regisztrált, és Dr. Ádám Antal főszervező nevével fémjelzett. Illetve ami biztosnak néz ki, az két RTE futam, ózdi és szendrői központtal.

„Sajnálatos, hogy ezidáig még nem jelent meg a teljes ORB versenynaptár, ám azt tudni kell, hogy a másik hat futamot – , amiből egy R2-es futam – azonos gazdasági érdekcsoport szervezi, rendezi.” – folytatta az RSB régióvezetője. „Ők úgy látják, hogy a szövetség által létrehozott rendezői szerződés csorbítja a rendezői jogaikat, így annak aláírása késik. Biztos vagyok benne ez egy erődemonstráció, hogy minél jobb gazdasági lehetőségeket harcoljanak ki a rendezvényeik számára. Abban is biztos vagyok, hogy mindez a 24. órában aláírásra kerül.”

Nem új csapat

Tábori József ugyanakkor külön kitért a már említett két borsodi versenyt szervező Jacsó Tiborra is.

„A jelenleg már a versenynaptárban szereplő két borsodi rendezvény szervezője több, mint 15 éve szervez rali versenyeket – több, mint húsz Miskolc-, és Zemplén ralit – régióban, ő rendezett egy évtizede Szombathelyen és Zalaegerszegen is ralit. A rosszindulatú híresztelések ellenére ez, vagyis a Miskolc- és a Kazincbarcika Rally nem egy új rendező csapat privilégiuma, hanem pusztán a versenyekbe invesztáló befektetők és hirdetni kívánók kérése az, hogy új gazdasági társaság – melyben ők tagot delegálnak -vegyen részt.”

Újdonságok

Mindkét viadalon több újdonsággal is találkozhatnak majd a versenyzők és a szurkolók, de…

„Nem vagyok felhatalmazva ezek közlésére, de úgy látom, hogy a szokványostól lényegesen eltérő rendezvényeknek, helyszíneknek lehetünk majd szem és fültanúi.” – reagált felvetésünkre Tábori József, aki hozzátette: az idei bajnokságban az RSB úgy döntött IB jóváhagyással, hogy lehetnek aszfalt, murva és váltakozó talajú versenyek, így kiírásra kerül a három murva futam kapcsán újra a murva bajnokság is. Nehézségi fokaikat tekintve ezek a rendezvények szorzóvak vannak ellátva.

Már Borsodban?

„Az aszfalt versenyeken a rendezők szíve joga, ha éjszakai futamot kíván rendezni.” – mondta az RSB borsodi tagja. „Természetesen ezeken a rendezvényeken nagyobb körültekintéssel kell eljárni, a nézők számára úgy gondolom, hogy egy új színfolt. Halkan mondom; elképzelhető, hogy a borsodi régióban már ilyennel is találkozhatunk.”








hirdet�s