Árvízvédelmi töltés épül a Tiszán Kisvarsánynál

  Kisvarsány, 2012. május 4., péntek (MTI) – Új árvízvédelmi töltés épül 1,28 milliárd forintos beruházással a Tiszán Kisvarsánynál; a nagyobb részben uniós támogatású projektről pénteken tartottak sajtótájékoztatót a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

A három kilométer hosszú védvonal Kisvarsány-Ófalu településrészen épül ki, ahol mintegy 50 lakóház mellett a református templom is megtalálható – mondta el Tiba Péter, a Vásárosnamény mellett fekvő község polgármestere az MTI-nek.
Az 1 milliárd 280 millió forint összértékű beruházás azért fontos a mintegy ezer lakosú község számára, mert a folyó árterében fekvő épületeket jelenleg nem védi gát, így fokozott árvízveszélynek vannak kitéve.
Az önkormányzati vezető közlése szerint a gátépítés során két zsilipet, valamint a töltéskoronán közlekedésre is alkalmas kőburkolatú utat alakítanának ki. A már meglévő szakaszokhoz csatlakozó, tervezett töltéstest és biztonsági padkák megépítéséhez, valamint a talajcseréhez 223 ezer köbméternyi földmennyiségre van szükség; emellett mintegy 55 ezer köbméter humuszréteg leszedését és deponálását végzik el.
A fejlesztés költségeinek nagy részét, mintegy 883 millió forintot a Környezet és Energia Operatív Program keretében kiírt pályázaton keresztül finanszírozná Kisvarsány, a fennmaradó részt pedig önerőből teremti elő a község.
Az önkormányzat öt éve indította el a projekt előkészítő munkálatait, amelynek eredményeként készült el a megvalósíthatósági tanulmány, majd a végleges engedélyes tervek. A beruházás megvalósítására benyújtott pályázat első szakasza lezárult, a hiánypótlás benyújtása, illetve a sikeres elbírás után nyáron kezdődhetnek el a régészeti és lőszermentesítési munkálatok – közölte Tiba Péter.
A kivitelezés július végén, augusztus elején indulhat, az új gátszakasz átadását 2013 őszére tervezik. Az új töltésen az üzemeltetési és árvízvédelmi feladatokat a térségi vízügyi igazgatóság fogja ellátni.
A töltés megépítésével lehetőség nyílik egy ipari terület létrehozására, a vállalkozások betelepülési kedvére pedig ösztönzőleg hathat az M3-as autópálya közelsége is – fogalmazott a polgármester.