Árvízvédelem Emődön

Akt.:
Homokzsákot pakoló emberek Emődön
Homokzsákot pakoló emberek Emődön
Emőd – A Bükk-hegységből eredően két patak folyik Emődön keresztül. Az egyik a Kócsár-völgyi patak, a másik a Nyéki-patak, amit a helyi lakosság Berek-patakként ismer.

Az 1930 –as évekből származó feljegyzésekben úgy írnak a patakokról:…”Két patak jön át a falun, a Kisaranyos és a Nagyaranyos (Kulcsárvölgyi). A falu közepén egyesül, a mai neve térképen is” Szarda” –patak. A két patak két mély völgyet vágott magának”…

A patakok az utóbbi években elmocsarasodtak, a partjuk és a meder elburjánzott, víz alig-alig csordogált benne. Nem segítette a víz lefolyását az sem, hogy lelkiismeretlen emberek telidobálják mindenféle szeméttel, háztartási hulladékkal, elhullott állatokkal.

Nagy esőzések idején ez a patak is képes hatalmassá dagadni, veszélyeztetve a környező házakat, embereket, mint ahogyan ez 2010-ben is megtörtént. Akkor a part közelében levő házakat néhol derékmagasságban árasztotta el a szennyes víz. A falu lakossága fogott össze, hogy megfékezzék a lezúduló víztömeget.

Ennek az áldatlan állapotnak kívánt véget vetni Pocsai Enikő polgármesterasszony, amikor a Városgondnokság irányításával a közfoglalkoztatottak elkezdték a patak teljes tisztítását, nem kevés ellenséget szerezve ezzel magának.

Érdekes ember az emődi… ellenséget keres magának ott is, ahol nincs. Baj volt, hogy a telkére léptek, baj volt, hogy kivágták a patak fáit, kitisztították a medrét, megijesztették a kutyáját, csúnyán néztek, levegőt vettek a takarító emberek!

Azonban az önkormányzat vezetőjének előrelátását bizonyítja, hogy az idei első, február 10-én lehulló óriási mennyiségű csapadék bizony hatalmassá duzzasztotta az egyébként csekély vizű patak vízszintjét.

A tisztításnak köszönhetően gyorsabban tudott a víz lezúdulni, azonban még így is szükség volt az emberek segítségére! Az előrelátásnak és az összefogásnak köszönhetően nem alakult ki veszélyhelyzet, bár nagyon közelinek tűnt. A Fűzfa-, és a Béla út helyzete volt a legveszélyesebb, de a sok homokzsáknak köszönhetően sikerült megakadályozni a bajt.

A hétvégi, eső nélküli időjárásnak azonban, úgy tűnik, jó pár napra vége, és a patak medre újból megtelhet.

A Polgármesterasszony figyelőszolgálatot létesített, amely vész esetén azonnal képes a beavatkozásra. Az emberek készenlétben állnak, remélhetőleg száraz lábbal tudnak majd védekezni a zúduló víz ellen.

– Márton Zsuzsa –

Címkék: , ,







hirdetés