Járdafelújítás Alsódobszán

Virágos Alsódobsza
Virágos Alsódobsza - © Fotó: Bánhegyi Gábor
Alsódobsza – Nem telik eseménytelenül a nyár sem Alsódobszán.

„Folyamatosan azon dolgozunk, hogy szépüljön a település – mondta Bűdi Károly, Alsódobsza polgármestere. – A kiültetett 2000 tulipánhagyma már elvirított, de a hagymák várják a következő tavaszt, hogy újra virágba boríthassák a falut. A 4000 tő rózsa pedig most virágzik, ami nem csupán az itt élőknek, de a településen áthaladóknak is páratlan látványt nyújt. Természetesen nem elégszünk meg ezzel, az itt élők komfortérzetét is folyamatosan igyekszünk javítani. A Rákóczi utca mindkét oldalán felújítottuk a járdát 17,5 millió forintos belügyminisztériumi támogatással, amit ezúton is köszönünk. A felújítást az indokolta, hogy a korábbi szennyvízberuházás után az aszfalt töredezetté vált. Most térkövekkel rakattuk ki ezt a két szakaszt. A települési infrastruktúra fejlesztését ezzel nem fejeztük be. Reményeink szerint hamarosan indul a csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, a pályázatunk sikeresnek bizonyult, most még a közbeszerzés előtt állunk, de bízom abban, a munkák még az idén elkezdődnek és egy-két utcát már idén át tudunk adni. A munkálatok télen szünetelni fognak, de tavasszal majd újraindulnak és a terveink szerint jövő nyár végéig be is fejeződnek.”

ÉM-BG



Arnót.
BOON.HU






hirdetés