Aréna Show Halott Pénz módra

Marsalkó Dávid
Marsalkó Dávid - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Márciusban nem csak a tavasz beköszöntét várjuk a cívisvárosban.

A fesztiválszínpadok és klubkoncertek után idén tavasszal mindössze három koncertet ad a zenekar, de megújult műsorral és nem akármilyen helyszíneken. Egy ezek közül a Debreceni Főnix Csarnok, ahol március 24-én, 20 órától lépnek fel. A rajongók ezúttal új környezetben, fergetegesnek ígérkező show keretében találkozhatnak kedvenceikkel.

Az ország egyik legkedveltebb zenekara folyamatosan keresi az újat, a 2018-as tavaszi aréna-turnéjuk keretében, a frontember, Marsalkó Dávid elmondása szerint is az eddigi leglátványosabb színpadi produkciójukon dolgoznak.

A sikertörténet

A történet 14 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként vette kezdetét. A pécsi zenész eleinte egyedül írta a szöveget, a zenéket, két albumot is elkészített, ám egyik sem hozott áttörést. A nehézségek ellenére sem adta fel, megcsinálta első videoklipjét az Angard című hip-hop számhoz, amivel eljött végre a várva várt siker is. A feneked a gyengém című dal már milliós nézettséget hozott a Youtube-on, bekerült a rádiók lejátszási listájába.

Elismerések sorozata

Ezek után egyre többen keresték felkérésekkel a zenészt, aki 2013-ban már hétfős bandával debütált a „Szólj anyunak, hogy a városban vagyok” című lemezbemutató koncertjén. Az album elnyerte a legjobb rap vagy hip-hop-kiadványnak járó Fonogram-díjat is. 2015 májusában a Van valami a levegőben című dalukkal, mindamellett, hogy számos díjat besöpörtek érte, a zenekedvelők fülébe-szívébe is belopták magukat. Legutóbbi albumuk, „Ülni. Örülni. Megőrülni.” címmel jelent meg. Szerepel rajta a zenekar „Darabokra törted a szívem” dalfeldolgozása, amely sokáig vezette a hazai rádiós lejátszási listát, jelenleg pedig 26 millió megtekintés felett jár az említett videómegosztón az első Petőfi Zenei Díj átadásán pedig az év dalának választották.

X