Helyi közélet

2015.11.06. 09:08

Csekély zsákmányért ölt, aztán macsétával támadott

Miskolc - Két bűncselekmény miatt is elítélhetik a miskolci macsétás támadót.

Miskolc - Két bűncselekmény miatt is elítélhetik a miskolci macsétás támadót.A 30 esztendős mezőcsáti B. József ellen ember­ölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat a Miskolci Törvényszéken. A „miskolci macsétás támadó” néven ismertté vált fiatalember idén január 10-én tette le először névjegyét a miskolci belváros tőszomszédságában, az Avas­alja utcában.

Gondolkodás nélkül szúrt

Mint a bírósági tárgyaláson elhangzott, a vádirat szerint a férfi január 10-én bemászott korábbi ismerőse családi házának udvarára, hogy tőle pénzt, illetve más értékeket szerezzen. Felmászott a ház tetejére, majd közvetlenül a bejárat elé ugrott, ahol – meglepetésére – szembetalálta magát a házigazdával, a későbbi sértettel. A támadó ekkor a ruházatából elővett késsel szó nélkül több ízben mellkason szúrta a 66 éves férfit, és belökte a szobába. A megtámadott összeesett.

A betörő kutatni kezdett a házban, néhány doboz cigarettát, öngyújtót, készpénzt és egy mobiltelefont vett magához. Közben a megtámadott férfi magához tért, kiment a konyhába, a vádlott ezt észlelve további két alkalommal megszúrta őt, majd elmenekült a helyszínről. Az idősebb férfi a helyszínen meghalt, holttestét később találták meg.

A mezőcsáti férfi kétes hírnevét nem ezen cselekmény miatt szerezte. Négy nappal később ugyanis – némi bujkálást követően – megjelent korábbi főbérlője ugyancsak Avasaljai utcai lakásában, és azt követelte, hogy adjanak neki szállást. Mivel az idős – 84 éves – házaspár a kérésre határozottan nemet mondott, a vádlott a lakásból távozott, majd magához vett egy 33 centiméter pengehosszúságú, macséta jellegű fegyvert, visszament a sértettek házába, és szó nélkül rájuk támadt. A házaspárt a zajra eszmélő szomszédjuk mentette meg, aki maga is sérüléseket szerzett az ámokfutó támadótól.

Megrémültek tőle

Az idős házaspárt a támadás után a megyei kórház traumatológiájára szállították, ahol sebeiket ellátták. Akkor lapunknak dr. Jenei Csaba főorvos azt nyilatkozta, hogy a bácsin és a nénin több, éles eszköztől származó vágott, hasított seb volt, amelyeket összevarrtak, elláttak. Előzetes orvosi vélemény szerint néhány napon belül elhagyhatják a kórházat.

Sikerült megszólaltatnunk a megtámadottakat is: „Ültünk békésen a konyhában és egyszer csak ránk rontott és szúrt, vágott minket a kardjával. Teljesen lebénultunk, nem tudtunk védekezni” – mondta a néni, akinek az arcán hatalmas összevarrt vágás éktelenkedett és a fején is sérülések voltak. – Én nem tudom, mit akart tőlünk. Iszonyatosan féltünk…”

Mindkettőt bevallotta

A macsétás támadás után a rendőrök egy órán belül elfogták és őrizetbe vették az ámokfutót. A nyomozók a közelben megtalálták a támadáshoz használt bozótvágó kést is. Néhány nappal későbbi kihallgatásán B. József elismerte, hogy a négy nappal korábbi betöréses emberölést is ő követte el. A férfi azóta előzetes letartóztatásban van.


Közbiztonságba vetett hit

A gyilkosságba torkolló betöréses rablás Miskolc belvárosának tőszomszédságában, a békés és békére vágyó emberek által lakott Avasalja utcában nagyon megdöbbentette az ott élőket. Különösen azt követően, hogy az ember­ölés elkövetője néhány nappal később kis híján újra gyilkolt korábbi szállásadóinál. Az utcában élőkben megrendült az oly sokat hangoztatott közbiztonságba vetett hit. Szerencsére azóta nem történt hasonló eset.


Előzmények:

Miskolc - Gyilkolt, majd korábbi főbérlőjére és feleségére támadt. tovább »

Miskolc - A nyomozásnak kell kiderítenie, azonos-e a két bűncselekmény elkövetője. tovább »

Persze, ha van rend­őr, aki ismer jól egy negyedet, több utcányi közeget, meg tudja mondani, kik a veszélyesek. Kiss László jegyzete. tovább »

Miskolc - További fogva tartását rendelte el a nyomozási bíró annak a férfinak, aki a napokban Miskolcon egy idős házaspár otthonába rontott be, - majd őket és a védelmükre kelő szomszédot is megsebesítette egy bozótvágó késsel. tovább »

Miskolc - Néhány nap és alig ötven méter. Ennyi választott el egymástól két bűnesetet. tovább »

Be tudod-e jobban zárni az ajtót, mint amennyire ajtót be lehet zárni? Kell-e félned, bár nem szoktál, és nem is szeretnél? Bujdos Attila írása. tovább »

Miskolc - Egy idős házaspár otthonába rontott be, majd a védelmükre kelő szomszéd férfit is megsebesítette a bozótvágó késsel. tovább »

Miskolc - „Kordonszalaggal zárták le a Toronyalja utca egyik kis közét, emberek álltak kint az utcán, mintha házkutatás lenne” – jelezte olvasónk szerdán a késő esti órákban. tovább »

Miskolc - Szombaton holtan találtak egy 66 éves férfit a házában. A rendőrség nyomoz, a részletekről hallgat. tovább »

Miskolc - Bűncselekmény áldozata lett a miskolci idős férfi. tovább »

Miskolc - Éjszakába nyúlóan folyt a rendőrségi vizsgálat a miskolci helyszínen. A szomszédok tudni vélik: 12 késszúrással végeztek az áldozattal. tovább »


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában