Arcok a megyéből – Zwillinger Márton: Kémiából méri össze az erejét

Akt.:
Arcok a megyéből - Zwillinger Márton: Kémiából méri össze az erejét
Arcok a megyéből - Zwillinger Márton: Kémiából méri össze az erejét
Miskolc – Hamarosan kiderül, hogy Márton részt vehet-e a washingtoni diákolimpián.

Ezüstérmet nyert az idei kazahsztáni Mengyelejev Nemzetközi Diákolimpián az alsózsolcai Zwillinger Márton a magyar csapat tagjaként. A most érettségiző földesista diáktól tudjuk, a régi orosz kémiai versenyek utódja volt ez a mostani, és a legnehezebb versenyek egyikeként tartják számon. Magyarország csapatát először hívták meg a megmérettetésre, az első helyezettek a házigazdák lettek.

Négy és még egy

Márton – amellett, hogy éppen érettségizik – egy másik nagy kihívás előtt is áll: hamarosan eldől, részt vehet-e a júlusi, washingtoni diákolimpián.

– Levelező versenyként indul ez a kémiaverseny, a legjobbakat (és az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny, azaz az OKTV 1-10. helyezettjeit) egy második fordulóra, 2-szer 2 hétig tartó válogatóra hívják – magyarázza. Van már rutinja, hiszen tavaly is bejutott a második körbe, akkor a 8. helyezett lett. A bentlakásos válogatón elméleti és gyakorlati felkészítés folyik, majd zárthelyi dolgozatok alapján választják ki a legjobbakat. Márton az idei válogatón a 4. helyen áll – van miért izgulni, hiszen hamarosan döntés születik –, ugyanis négyen és egy tartalék vehet részt a tengerentúli versenyen.

Zwillinger Márton már az általános iskolában erősen érdeklődött a kémia iránt, de hogy pontosan miért épp e tudomány vonzotta, nem tudja megmondani. Azért is furcsa a kötődés, hiszen szülei állatorvosok, és két nagyobb testvére is a biológiát imádja, mindketten erre a tagozatra jártak a Földesbe. Márton gyakran szeretett kisérletezgetett otthon, volt is belőle néhány baleset, szerencsére a legkomolyabb az volt, hogy megégett a keze.

Gitár, túra, zene

Később Márton is a Földes Ferenc Gimnáziumot választotta, ez nem volt kérdéses, legfeljebb a tagozat, ami a kémia lett.

– Jó csapat gyűlt össze – mondja Márton, utalván a lapunkban nemrég bemutatott Broda Balázsra is, aki szintén kémiából ért el hatalmas sikereket. A 9-10 évfolyamon az Irinyi János kémiaversenyekről hozták el az első helyeket (Márton 9.-ben a másodikat, 10.-ben a megosztott elsőt), majd jöttek az OKTV-k és a diákolimpia.

És most itt az érettségi is. Márton az ELTE-re készül kémia szakra, kicsit izgul (persze, ez nem komoly), hogy sikerül-e a felvételije.

Kérdezzük, hogyan tölti a szabadidejét. Legfőképp az elektronikai kémiai kisérletek foglalkoztatják, árulja el. De szeret gitározni is (csak úgy magának), túrázni és zenét hallgatni, no és az osztálytársaival is gyakran eljár bulizni.

ÉM-HM








hirdet�s