Arcok a megyéből – Az ecset mellé seprő sem jár

Akt.:
Váradi Gábor festő
Váradi Gábor festő
Ózd – “Egy buta cigánygyerek voltam, aki rohangált, sírt, olvasott is, meg nem is, de álmodozott arról, hogy festő lesz.” – Arcok a megyéből: Váradi Gábor.

És ez a “buta cigánygyerek” – ahogy Váradi Gábor festő jellemezte magát – festő lett. Ha későn is, ha nem is tud belőle megélni, ha közben utcaseprőnek sem alkalmazzák, ő akkor is fest. “Ha kell egy szín, akkor megveszem, ha az utolsó pénzem is rámegy” – mondja. Miért fontos neki ennyire, hogy fessen? Mert üzenni akar, meg akarja mutatni a valóságot, tiltakozni akar. Mert bántják a politikai döntések – fogalmaz -, mert manapság senkinek nem kell az igazság. Jelenleg 22800 forintból él, ennyi segélyt kap. Egy hónapig, közmunkában utcát sepert, de a program lejárt. Januárban, a Magyar Kultúra Napján megkapta a Csokonai-Vitéz Mihály-alkotói díjat. Ezzel, és egy festményével bement az ózdi önkormányzathoz, egyet kért, adjanak neki munkát. A képet elfogadták, munkát nem kapott. “Egy Csokonai-díjas festő ma még utcaseprő sem lehet?” – teszi fel a kérdést, de inkább magának. A képei nem kellenek, hiába láthatók a Budapest Galériában, a Nemzeti Múzeumban, valamint a VIII. kerületi cigány festők állandó tárlatán is. “Amit én a képeimmel mesélek, nem kell, mert cigány vagyok. Régen vásárolták a festményeimet, most nem. Talán nem akarnak szembesülni az emberek a szobájuk falán azzal az igazsággal, amit én jelenítek meg. Ők talán lepkékre, virágokra, egy csodálatosabb világra vágynak…” – véli. Hozzáteszi: a 22 ezer forintos festészet nem kell senkinek.

Akkora szegénység

Huszonkétezer, többször elhangzik az összeg, ezért kérdezem meg, hogy akkor miből telik festékre, vászonra. “Az utolsó pénzemet is erre költöm. De sokszor előfordul, hogy rám hagyják a festékeket. Van, aki úgy dönt, nem fest tovább, nekem adja a maradékot. Azt mondja: Gábor, csináld, te még hiszel benne. Vagy éppen meghal egy festő, és az örökösök fillérekért, vagy ingyen odaadják a festékeket” – sorolja.

Hiába kérdezem arról, hogy kezdődött, honnan indult, kitér a válasz elől. “Fontos ez…?” – kérdezi többször. Igen, nekem az, kíváncsi lettem rá. Lassan oldódik, kezdi azzal, hogy egy buta cigány gyerek volt, aki arról álmodozott, hogy festő lesz. “Az Isten ezt rám tette. Ezzel születtem, erről álmodoztam. A családban senki nem volt festő, inkább zenészek” – tudjuk meg. És szép lassan eljutunk az első élményhez is: “Nyolc éves lehettem, amikor hittanóra volt a templomban. Megláttam az oltárképet, felhőkön ült a Szent család. Szimpatikus volt, ahogy utaznak a felhőn. Elábrándoztam. Ez odavezetett, hogy kaptam is vagy tíz körmöst. Így indult a festészetem…”

Azt is megtudjuk, hogy ő mindig festett, akkor is, amikor nem. Persze ez paradoxon, de ő ezt érzi. Amikor ugyanis nem, akkor lelkileg építette fel magát. Húszévesen pedig a technikai tudás volt a lényeg. Most, 55 évesen pedig a mondanivaló. “Küldetéssel születtem, azért, hogy fessek” – vallja. Hozzáteszi: “Nem tudok mit tenni, festenem kell, a világ olyan, ha nem ábrázolom, megöl…”

ÉM-NSZR

 Kiállítás

A Roma Kultúra Világnapja alkalmából, április 8-án délután 2 órakor nyílik kiállítás Miskolcon, a Mindszent tér 2. szám alatt Váradi Gábor munkáiból. A világnap alkalmából a Romano Teatro kulturális Egyesület ünnepséget is rendez.