Aradi vértanúk – Több helyszínen emlékeztek az aradi vértanúkra a Felvidéken

Pozsony, 2012. október 5., péntek (MTI) – Tucatnyi helyszínen tartottak megemlékezéseket a nemzeti gyásznap alkalmából a Felvidéken szombaton.

Pozsonyban délután egy órától a megemlékezések hagyományos helyszínén a kecskekapui temetőben, a vértanú halált halt báró Jeszenák János és Rázga Pál evangélikus lelkész sírjánál idézték fel az aradi vértanúk és a szabadságharc emlékét. A Csemadok városi választmánya, a Pozsonyi Magyar Intézet, a Via Nova ifjúsági csoport és Pozsonyi Caszinó polgári társulás által szervezett rendezvényen a felvidéki magyar politika és közélet számos szereplőjén kívül Balogh Csaba Magyarország pozsonyi nagykövete is részt vett.

Báró Jeszenák János, az egyik pozsonyi vértanú síremlékénél mondott ünnepi beszédében, Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója a forradalom és szabadságharc aktuális tanúságaira, köztük az érdekegyesítés – az 1848-49-es éveket megelőző – folyamatának fontosságára mutatott rá. Elmondta: 1848 nem lehetett volna ennyire sikeres és ennyire mély történelmi nyomot hagyó esemény, ha nem előzik meg az érdekegyesítés folyamatának évei, amelyek biztosították, hogy a forradalom eseményeibe minden nemzetrész bekapcsolódjon. “Az érdek ebben az esetben nem egy rossz dolog és nem az értékkel állt szemben” – emelte ki Kollai István.

A nemzeti gyásznapon Révkomáromban a Klapka-szobornál illetve az aradi vértanúk emlékoszlopánál emlékeztek a vértanúkra és a komáromi vár hőseire. A kassai Csemadok szervezésében már hagyományosan Dessewffy Arisztid margonyai (Marhan) sírjánál tartottak megemlékezést. Az említetteken kívül koszorúzással egybekötött megemlékezéseket tartottak többek között Dunaszerdahelyen a Vámbéry téren Lipcsey György szobrászművész alkotásánál, Léván a hősök emlékművénél, és Rozsnyón a helyi köztemetőben Szörcsey honvéd sírjánál.

A 13 aradi vértanú közül hárman születtek a Felvidéken. Aulich Lajos, a szabadságharc utolsó hadügyminisztere, német szülők gyermekeként Pozsonyban született, hamvai 1974 óta a vértanúk emlékoszlopa alatti kriptában nyugszanak. Lahner György aki később a hadügyminisztérium Tüzérségi és Felfegyverzési Osztályát vezette a Turóc megyei Necpálban (Necpaly) született, földi maradványait szintén az emlékoszlop kriptájában helyezték el. Dessewffy Arisztid aki a Felső-Magyarországi Hadtest parancsnoka volt, a Kassától nem messzi Ósvacsákányban (Cakanovce) született, földi maradványai 1850 óta a Dessewffyek margonyai birtokán nyugszanak.

– MTI –

Címkék:







hirdet�s