Aphroditének és Dionüszosznak "áldozva"

Görög ünnep Miskolcon
Görög ünnep Miskolcon
Miskolc – Hetven év után is megünnepli a jeles eseményt a Miskolci Görög Kisebbségi Önkormányzat.

A görög nép nagy ünnepe 1940. október 28. E napon szerveződött meg a megszálló német hadsereggel szembeni fegyveres ellenállás a szabadságszerető ország semlegességének megtartása érdekében. E jeles eseményt hét évtized után is megünnepli a Miskolci Görög Kisebbségi Önkormányzat és az ötvenes évek óta – menekültként hazánkba befogadott – itt élő három nemzedék, adózva a hagyományoknak, erősítve az összetartozás tudatát, érzését. Évenként több alkalommal is összejönnek, de rangjában ez a múltbeli történés jóval a többi fölött áll.


Nagyszüleik nyelvén

A mostani megemlékezésre ezúttal is a miskolci Ifjúsági és Szabadidő Házban került sor november 13-án, ahol elsőként Harsányiné, Olga néni, a valamikori partizán, a Miskolci Görög Kisebbségi Önkormányzat elnöke szólt a szépszámú hallgatósághoz. Ezt követően az általuk működtetett görög nyelviskola diákjai adtak színvonalas műsort, természetesen nagyszüleik, apáik-anyáik nyelvén. Ők, mint az elsőként verset mondó 8 éves Oláh Benedek, már Magyarországot tekintik a hazájuknak, csakúgy, mint a fővárosból érkezett görög tánccsoport, mely félórás, ritkán látható nívós produkcióval rukkolt elő a közönség „vastapsos” tetszését elnyerve. Oláh Benedek nagyszülei, Kosztopulosz Lefterisz és felesége Katalin is részt vett a megemlékező ünnepségen. Az ő lányuk Niki, Benedek édesanyja már magyar férjet választott, dr. Oláh Csabát.

Az ezután éjfélig tartó táncos mulatságon, ahol természetesen görög zenekar „húzta a talpalávalót”, már a miskolci közösség tagjai voltak az egyedüli szereplők– Aphroditének és Dionüszosznak „áldozva”.

ÉM-BGY

 








hirdet�s