Anyanyelve: magyar

Bevallom őszintén: nem tudom, hol tartunk, illetve holt tart Ukrajna. Egyesek szerint egy korszerű oktatási törvényt kreáltak, mások szerint viszont ilyen jellegű nyelvtörvényt, vagy oktatási törvényt – mindegy, minek nevezzük – csak olyan országvezetés hoz, melynek ibolyaszínű sejtelme sincs arról, mi a nemzeti kisebbség, milyen jogok illetik. Györke László jegyzete.


Megdöbbenésemhez egyelőre keresem a szavakat, mikor olyan nyilatkozatokat olvasok, mint amit az ukrán oktatási miniszter asszony volt kedves a napokban közhírré tenni, hogy úgymond azoknak a gyerekeknek az érdekében született a törvény, akik lényegében ukránok, csak magyar származásúak (!), s így joguk van az állam nyelvét perfekt módon elsajátítani. Ebben csak az a bökkenő, hogy eddig tanulhatta Tarasz Sev­csenko nyelvét bármely kisebbség, az új törvénnyel viszont elvész az az elemi joga a nemzetiségeknek, hogy anyanyelvükön tanulhassanak szülőföldjükön.

És itt a hangsúly a szülőföldön van! Mert nem mindegy, hogy valaki önként vállalja a kisebbséget, mert el- vagy kivándorol, vagy az országhatárt tologatják a nagyhatalmak tetszésük szerint jobbra-balra. Egy másik vad megnyilatkozás szerint tarthatatlan, hogy az ukrán állam pénzén tanuljon a nemzeti kisebbség az anyanyelvén. Első hallásra nem is értettem, mit akar a tótumfaktum, hisz az ukrán állam pénze is polgárainak adójából jön össze (vagy mégsem?), melyet a kisebbség ugyanúgy gyarapít, mint a „szín” ukrán. Annak idején a szovjet birodalomban is volt lehetősége a magyarnak, hogy anyanyelvén tanuljon. Most meg nem lesz? Árpád ukrán földjén beszéljen ukránul a magyar? Akkor meg milyen irány ez, ha a kisebbség az ukrán alkotmányban rögzített alapjogát sem gyakorolhatja? Ez lenne az út Európába?

– Györke László –








hirdet�s