2012.01.6 20:12; Frissítve: 2012.01.6 20:21


Anno 2011 – Ez történt augusztusban Kazincbarcikán

Anno 2011 – Ez történt augusztusban Kazincbarcikán Anno 2011 – Ez történt augusztusban Kazincbarcikán
Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév nyolcadik hónapjában történtek.

Augusztus első napján nemcsak a hónap, hanem a nyári „leporolás után” a könyvtár is újra kinyitott Kazincbarcikán. Harmadikán már a XVI. Sajóvölgyi Nemzetközi Folklórfesztivál is kezdetét vette. A szép hagyományokkal rendelkező fesztivál 2011-ben 4 napon át, 8 helyszínen, 4 nemzet folklór hagyományait mutatta be, egy kis extra programmal megfűszerezve.

Miközben dübörgött a nyári szünet a mozgás és a sport jegyében szünidei tábort rendezett a helyi sportközpont.

17 év után újra Kazincbarcikán

Rendhagyó sajtótalálkozón mutatta be új keretét a második vonalbeli KBSC. A legnagyobb szenzációt Komlósi Ádám “hazaigazolása” jelentette, aki 1994 őszén rúgott labdába utoljára barcikai színekben. Az azóta fényes labdarúgó karriert befutott tízszeres válogatott, hétszeres magyar bajnok védő – aki a Bajnokok Ligájában is játszott – egy évre az NB.II.-es KBSC oszlopos tagja lesz.

Már harmadik alkalommal rendeznek tuning találkozót a városban a hónap közepén. Csillogó-villogó tuning-csodák sokasága várta a közönséget, sőt nemcsak különleges és modern nyugati autók, hanem keleti csodák is feltűntek a forgatagban.

Ünnepi napok testvérvárosi találkozóval

2012 május végén nemzetközi képzőművészeti szimpóziumot rendez testvérvárosaival közösen Kazincbarcika és a francia Palaiseau városa.

A “Művészet városi környezetben” címet viselő konferenciát a későbbiekben évente más-más város rendezné meg – erről döntöttek a Barcikán vendégeskedő testvérvárosi delegációk több napos találkozójukon.

Így hagyományosan testvérvárosaival együtt töltötte Államalapító Szent István király ünnepét Kazincbarcika. Az egyik legrégebbi magyar ünnepnap előtt hat külföldi delegáció érkezett a városba, az esti programon pedig óriási tömeg mulatott. 2011. augusztus 20.-án ketten vehették át a város egyik legmagasabb rangú kitüntetését, a Pro Urbe Kazincbarcika elismerést: Balla Árpád pedagógus, tankönyvíró és Husi Józsefné gazdaságvezető.

Augusztusi építő-körkép

A tavalyi esőzések, illetve az árvíz több helyi és külterületi hidat is megrongált Kazincbarcikán. A helyreállítás nyár derekán kezdődött meg, így a jelentősebb gyalogos és a gépjárműforgalmat lebonyolító átjárók ötvennyolc millió forintból újulhatnak meg.

A város egyik legrégebbi szolgáltatóháza – mely a Pollack Mihály úton található – is új külsőt kap. A beruházásra az önkormányzat tulajdonában álló Timpanon Kft. pályázott eredményesen, ennek köszönhető a nagyszabású felújítás. A szolgáltatóház energiatakarékos felújítása nyár derekán kezdődött és november végéig tart, s közel 37 millió forintból valósul meg. A beruházást majd 29 millió forinttal támogatja az Európai Unió és a Magyar Állam, a többi költséget saját forrásból fedezi a cég.

A két város-rehabilitációs projekt – a Herbolya és az Újkazinc – is szépen halad. Folyik a Felső-barcikai vízelvezetési beruházás, a három energetikai felújítás, a DN-400-as vezetékcsere, továbbá a Pollack bölcsi rekonstrukciója és kapacitásbővítése is.

Augusztus utolsó napja már az oktatásé, tanévnyitók sokasága fémjelzi országszerte, így Kazincbarcikán is augusztus 31.-ét.


Anno 2011 – Ez történt júliusban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév hetedik hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt júniusban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév hatodik hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt májusban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév ötödik hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt áprilisban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév negyedik hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt márciusban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév harmadik hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt februárban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév második hónapjában történtek.

Anno 2011 – Ez történt januárban Kazincbarcikán

Kazincbarcika – Rendhagyó összefoglalónkban csak néhány témát, momentumot emelünk ki – a teljesség igénye nélkül – azon események közül, melyek az óév első hónapjában történtek.

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Borsod-Abaúj-Zemplén
Súlyos baleset öt sérülttel
Harsány, Miskolc - Súlyos közlekedési baleset történt a Harsányi úton szerdán kora este. tovább »
Ülésezik a miskolci közgyűlés
Miskolc - Csütörtök reggel 9 órától ülésezik a miskolci közgyűlés. A napirend szerint tíz előterjesztést [...] tovább »
Méh-tolvajokat fogtak Borsodban
Miskolc, 2012. május 16., szerda (MTI) - Kaptárakat, a bennük lévő méhekkel loptak el ismeretlenek [...] tovább »
Indul a harc a szakokért
Miskolc, Gyöngyös - Miskolc a műszaki tudományok fellegvára lehetne, mondta a gyöngyösi főiskola rektora. tovább »
Felborult egy Volkswagen Polo
Miskolc, Szirmabesenyő - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolc és Szirmabesenyő között szerdán [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés