Angyalkertté változott a miskolci városháza udvara

Civilek karácsonyfái díszítik a polgármesteri hivatal udvarát.
Civilek karácsonyfái díszítik a polgármesteri hivatal udvarát. - © Fotók: Kozma István
Miskolc – Civilek karácsonyfái díszítik a polgármesteri hivatal udvarát.

„Angyalkert, avagy civil szervezetek karácsonyfái” címmel nyílt kiállítás csütörtökön a miskolci polgármesteri hivatal belső udvarán. Az Advent Miskolc rendezvénysorozat részeként megvalósult egyedülálló kezdeményezés keretében a meghívott harminckét civil szervezet egy-egy fenyőfát díszített fel, rájuk jellemző egyedi módon.

A megnyitón dr. Kiss János, Miskolc alpolgármestere előbb az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrumnak mondott köszönetet, hogy idén is segített az önkormányzatnak a tárlat szervezésében, majd a városban tevékenykedő civileket méltatta.

Az a harminckét kis karácsonyfa, szimbolizálja egyrészt az ünnepet, de jelképezi a köszönetet is. Köszönetet azért a megfeszített munkáért, melyet önök, civilek végeztek 2018-ban Miskolcon. Az egész város köszönetét azért a munkáért, melyet a miskolci civil szervezetek 2018-ban is letettek Miskolc jelképes közös asztalára – hangsúlyozta.

Dr. Kecskés Péter, a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztályának főosztályvezetője köszöntőjében úgy fogalmazott, az adventi időszak a várakozás mellett a testi-lelki feltöltődés időszaka.

– A civilszervezetek pedig lelki feltöltődést adnak, elmondhatatlanul sokat, mindannyiunknak, hiszen a szociális, sport, kultúra és még ki tudja hány területen végzik áldozatos munkájukat, olyan területeken, melyek minden embert érintenek. Ezek a színes karácsonyfák pedig éppen ezt a színes képet adják vissza – tette hozzá az államtitkár.

ÉM-TÁ