Angliai mérgezés – Kreml: London nem fordult Moszkvához az incidens ügyében

Moszkva – A Kremlnek nincs tudomása arról, hogy London Moszkvához fordult volna az újabb angliai mérgezési üggyel kapcsolatban – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön.

Peszkov “nagyon nyugtalanítónak” nevezte az újabb incidensről érkező híreket, és gyógyulást kívánt az áldozatoknak. Emlékeztetett rá, hogy Oroszország az előző hasonló eset alkalmából közös vizsgálat lefolytatását javasolta Nagy-Britanniának, amire nem kapott választ. A szóvivő hangsúlyozta, hogy Moszkvának egyik angliai mérgezéshez sincsen köze.

“Oroszország kategorikusan visszautasította, és továbbra is visszautasítja annak lehetőségét, hogy bármi köze lenne ahhoz, ami ott történik” – mondta Peszkov.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő is sürgette, hogy a brit bűnüldöző szervek működjenek együtt Oroszországgal a salisburyi és az amesburyi eset felderítésében.

Szergej Szkripal Nagy-Britanniában élő volt orosz-brit kettős ügynök és lánya március 4-én súlyos mérgezéssel került az angliai Salisbury városának kórházába. London a merénylettel az orosz vezetést gyanúsította meg, amit Moszkva visszautasított. A vádak és viszontvádak nyomán a két ország kölcsönösen kiutasított 23 diplomatát. Hasonló kölcsönös retorziók történtek Oroszország és más, Nagy-Britanniával szövetséges és vele szolidáris államok között is.

Június 30-án este a Salisburytől 16 kilométerre fekvő Amesburyben eszméletlenül találtak rá egy 44 éves nőre és egy 45 éves férfira. A Scotland Yard közölte, hogy őket is Novicsok típusú katonai idegméreg-hatóanyaggal mérgezték meg, mint Szkripalékat.

Peszkov egyébként nem kívánta kommentálni azt a Kommerszant című gazdasági napilapban megjelent közlést, amely szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök bizalmas rendeletben az Oroszország Hőse címet adományozta Szergej Kirijenkónak, az elnöki apparátus helyettes vezetőjének és Jurij Boriszov miniszterelnök-helyettesnek, valamint kitüntette a Roszatom több munkatársát is. A lap úgy értesült, hogy az érintettek a hadiiparban elért eredmények miatt részesültek az elismerésben, egyebek között azoknak az új fegyvertípusoknak a kifejlesztéséért, amelyekről Putyin március 1-jén, a parlament két háza előtt elmondott beszédében számolt be.

A Kreml szóvivője közölte, hogy Moszkva Donald Trump amerikai elnököt nem várja a szeptemberi Keleti Gazdasági Fórumra, de nem zárja ki, hogy azon részt vehet Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Mint mondta, ezzel kapcsolatban Phenjanból még nem érkezett “végleges megerősítés”.

A szeptember 11. és 13. között Vlagyivosztokban tartandó Keleti Gazdasági Fórum díszvendége Mun Dzse In dél-koreai elnök lesz, és Abe Sindzó japán kormányfő is jelezte részvételi szándékát.

Peszkov bejelentette: Putyin napirendjén egyelőre nem szerepel, hogy szombaton Szocsiban jelen legyen a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjének orosz-horvát mérkőzésén.

– MTI –