Amit eltervezett a város, azt megépiti

Nem jött át a Dunán a díj – mondta Káli Sándor polgármester, arra utalva: nem sikerült a meglévő területi aránytalanságokat a Kulturális Főváros Díj odaítélésével sem megváltoztatni.

Pécs nyert a versenyben – Miskolc szoros második helyével. Ha Pécs valami miatt gondba kerülne a megvalósítással, Miskolcnak kell a helyébe lépnie. Így döntött a zsűri és a kormány. Káli Sándor polgármester úgy kommentálta a döntést, hogy amit elterveztünk, azt megvalósítjuk.

Azaz: a 35 milliárdot az eltervezett és már elkezdett fejlesztésekre 2010-ig saját, kormány és EU-s forrásokból biztosítjuk, a munka folytatódik tovább, mert Miskolc már nem az, ami a pályázat előtt volt. Megújult gondolkodás, megváltozott kép a közvéleményben, a jelentőség biztos tudata él már – emelte ki.

Pécs előnye

Fedor Vilmos alpolgármester szerint Miskolc kihozta magából, amit lehetett – a maximumot. El kell ismerni – folytatta -, hogy míg Miskolcon csak két éve zajlik tudatos és következetes kulturális városfejlesztés, Pécs ebben tízéves előnnyel rendelkezik.

Kiemelte – Káli Sándorral együtt – a zsűri azon megállapítását, hogy Miskolc tudta a legtöbb embert a felsorakoztatni pályázata mögé, a legszélesebb összefogást felmutatni – Megerősítette, hogy amit a pályázatban elterveztek, azt megépíti a város.

Más a kép

Meggyőződése, hogy ez a pályázat és az elért eredmény újra reális képet alakított ki Miskolcról a közvéleményben, és van mások számára is világos, látható alapja ezek után a miskolciak önbizalmának.

Gratuláltak mindketten Pécsnek – mondván Miskolc mindvégig fair versenyző volt, most se tesz másként. A város polgármestere röviden reflektált arra is, hogy bár a zsűri “alultervezettnek” jellemezte a miskolci pályázati büdzsét, ő úgy véli: ez volt a reális.

Politikai döntés?

Hogy politikai döntés született-e? Demszky Gábor főpolgármester szerint igen, mert a vidék javára döntöttek. A miskolci városvezetők csak arra utaltak: nagyon sajnálják, hogy nem tudott a Dunántúlról átjutni ide a díj az ország boldogtalanabbik felére. Ez ugyanis nagy esély lett volna a hatalmas fejlettségi szakadék szűkítésére. A díjjal járó európai figyelem, turistaforgalom ugyanis sokkal többet lendített volna ezen az országfélen, mint a Dunántúlon.

B.A.








hirdet�s