Amikor a lustaság már fáj – csak éppen másnak

Amikor a lustaság már fáj – csak éppen másnak
Amikor a lustaság már fáj – csak éppen másnak
Cserépfalu – Nem látta a kerékpárost, mert a lefagyott szélvédőjén csak egy kis felületet kapart le.

Úgy tűnik van, aki nem tanul a más hibájából, ahogy az a megállapítás sem állja meg a helyét, hogy, ha valamire azt mondjuk: na ezt a hibát biztos nem követi el még egyszer valaki. Az a baleset típus, amely Mikulás napján fordult elő Cserépfaluban ugyanis nem egyedülálló, volt már rá példa.

Nem látta, elütötte

Közúti baleset gondatlan okozás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 57 éves helyi sofőrrel szemben. A férfi december 6-án reggel úgy indult el autójával otthonról, hogy a lefagyott szélvédőjét csak egy kis felületen tisztította le, azaz a látótér egy jó részét jég takarta. Az erősen korlátozott látási viszonyok miatt a sofőr miközben a Kossuth Lajos útra kanyarodott nem vett észre egy kerékpárral közlekedő nőt és elütötte. A kerékpáros könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de így sem volt boldog a nem várt Mikulás napi meglepetés miatt.

Az eset kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ismét felhívja az autósok figyelmét, hogy a téli időszakban az időjárás változásaira fel kell készülni! Legfontosabb intelem, hogy a gépkocsit a téli közlekedés kívánalmai szerint készítsék fel és használják. A fagyálló ablakmosó, valamint a jégkaparó elmaradhatatlan kellékek.

Csak, ha jól látunk!

Csak megfelelő feltételek mellett induljanak útnak, ennek megfelelően a látótér biztosítása minden évszakban elengedhetetlen. Nagyon veszélyes, ha a jármű vezetője nem, vagy nem jól lát ki a szélvédőn, ezért a szellőztető-, illetve a párát leszárító fűtőberendezésnek is jól kell működnie és szükség esetén használják a jégkaparót.

ÉM