Amiért mentek, hazahozták

Nemcsak pontot szereztek Soroksáron az NB II-es baktalórántházi labdarúgók, hanem az élő televíziós közvetítés kulisszatitkaiba is bepillantást nyerhettek.

A gólnélküli találkozó előtt alaposan kifagatta a játékosokat és a vezetőket a Sport2 stábja, így aztán meglehetősen naprakészek voltak a résztvevő csapatokkal kapcsolatosan.

– Hosszú volt a szombati napunk, de elégedettek lehettünk, amiért utaztunk, az egy pontot haza is hoztuk – vont mérleget Kovács János, a baktaiak trénere. – A játékosok is sikerként élték meg az eredményt, a nyilvánosság előtti premierünk nem sikerült rosszul. A szokottnál nagyobb méretű pályán futballoztunk, így lett volna terünk a kontrázásra, de elsősorban a védekezésre ügyelve szereztük meg az egy pontot.

Ha már bekkelés… Korábban leszögeztük, a kazincbarcikai és orosházi vereséget védelmi megingások okozták, a Kecskemét és a Soroksár ellen viszont ismét érintetlen maradt Petranics hálója.

Kicsit más stílusban játszottunk ezeken a meccseken, mint korábban, a középpályánk stabilabbnak bizonyult – beszélt a támáról a szakvezető. – Mindez Karkusz visszatérésének is köszönhető, az ő jelenléte labdaszerző-készsége a hátsó sorunknak is tartást ad. Persze, a továbbiakban sem teszünk le arról, hogy gólratörően futballozzunk, de kétségtelen, a soroksári mérkőzésen nem a támadójátékunk dominált, ha veszélyeztettünk, azt távoli lövések révén tettük.

Nem árt már most jelezni: szombaton nem akármilyen feladat vár Illésékre, hiszen a listavezető Vác látogat Baktalórántházára.

– Bodnár Tibor –








hirdet�s