Amerikai ügynökök vitték el a Magyarországon elfogott bolgár nőt

Az amerikai FBI munkatársai csütörtökön az Egyesült Államokba szállították azt a bolgár nőt, akit még március végén fogtak el Budapesten, egy nemzetközi akció során a magyar nyomozók. A nő ellen az FBI már korábban csalás miatt bocsátott ki nemzetközi elfogató parancsot – derül ki a Nemzeti Nyomozó Iroda közleményéből.

A bolgár nő egy internetes áruház fedezékéből csalt ki pénzt az emberekből.
Taktikájának az volt a lényege, hogy az internetes vásárláskor szokásos letéti számla helyett a vevők pénzét – azok tudtán kívül – nyílt számlákra utaltatta. Ezekről a számlákról azután a pénz a nő zsebébe vándorolt. A számlákat ráadásul amerikai és kanadai állampolgárok nevével ellátott, hamis útlevelek segítségével nyitotta a 25 éves csaló, aki így összesen körülbelül félmillió dollárhoz jutott.

A nőt még március 22-én fogták el Budapesten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A bíróság már másnap hatvan napos kiadatási letartóztatásba helyezte. Mivel ellene az Egyesült Államokban eljárás folyik, ezért vihették el csütörtökön az FBI ügynökei Magyarországról.

A márciusi akcióban a nő budapesti lakásán lefoglalt tárgyakat – laptopot, fotókat, mobiltelefont és feljegyzéseket – magyar szakértők vizsgálják meg. A vizsgálatok után valószínű, hogy a Magyar Állam a további intézkedések végrehajtását felajánlja az Amerikai Egyesült Államok szakminisztériumának.








hirdet�s