Amatőr Kupa: nagyot küzdve aranyérmes a Sajóbábony

Amatőr Kupa: nagyot küzdve aranyérmes a Sajóbábony
Amatőr Kupa: nagyot küzdve aranyérmes a Sajóbábony - © Fotó: mlsz.hu
A Magyar Kupa-döntő színhelyén, a Groupama Arénában rendezték meg az Amatőr Kupa fináléját. A Sajóbábony hátrányból felállva, a mérkőzést 10 emberrel befejezve 2-1-re győzött a Jászapáti ellen.

Az idei évben az 51. alkalommal rendezték meg a Magyar Kupa-sorozatban legtovább jutó amatőregyüttesek számára kiírt Amatőr Kupa-döntőt. Míg tavaly két Pest megyei csapat lépett pályára a fináléban (a Pilis 2-1-re legyőzte a Biatorbágy együttesét), addig idén két keleti gárda mérkőzik meg a serlegért: a Borsod megyei Sajóbábony és a Jász-Nagykun-Szolnok megyei elsőosztályban vitézkedő Jászapáti. Mindkét együttes a Magyar Kupa főtáblájának 3. köréig jutott el, ahol élvonalbeli együttesekkel szemben búcsúzott: a bábonyiak a szomszédos DVTK-tól, a jászságiak az MTK-tól kaptak ki.

A nagyobb rutin a jászapátiak mellett szólt, több korábbi NB I-es és NB II-es játékos is erősítette csapatukat. Kotula László együttese jobban is kezdte a mérkőzést, már a 6. percben megszerezte a vezetést: egy szögletet követően Szakali Tibor fejelt a hálóba (0-1). A bábonyiak gyorsan túltették magukat a gyors kapott gólon, és a 31. percben kiegyenlítettek, Tóth Tibor szabadrúgásból lőtt a kapuba, a labda a lécről pattant a gólvonal mögé (1-1).

A második félidőben is viszonylag hamar esett egy gól, ezúttal a Sajóbábony szerzett előnyt, Nyeste János volt eredményes (2-1). A 73. percben a borsodiak 10-esét, Tóth Istvánt kiállította a játékvezető, de a Jászapáti nem tudta kihasználni az emberelőnyt, sőt, a nagyobb lehetőségek a kontrázó bábonyiak előtt adódtak. A végére elfáradt a Jászapáti, nem is tudta begyötörni az egyenlítő találatot, a Sajóbábony 2-1-re nyert, és megszerezte az Amatőr Kupát.

A győztesnek járó trófeát, és az aranyérmeket Dankó Béla, az MLSZ elnökségi tagja és Studnicky Ferenc, a versenybizottság elnöke adták át.

Forrás: mlsz.hu

Amatőr Kupa-döntő (2015)

Sajóbábony VSE – Jászapáti FK 2-1 (1-1)

Budapest, Groupama Aréna, 300 néző. V.: Berke (Kepe, Kulman).

Sajóbábony: Jakab N. – Tóth I., Tóth T., Molnár Cs., Hronyecz – Nyeste, Balogh D., Sebők, Tátrai – Bazsányi, Erdei Nagy N. Edző: Tóth István.

Jászapáti: Balogh T. – Lajkovics, Kiskapusi, Somodi, Csőke – Tajti, Németh, Vén, Szakali – Benedek, Kotula. Játékosedző: Kotula László.

Csere: Balogh D. helyett Titkó a 36., Sebők helyett Vajda a 46., Tajti helyett Volyák a 46., Erdei Nagy N. helyett Nagy D. a 91. percben.

Sárga lap: Szakali a 10., Tóth I a 27., Tátrai a 84. percben.

Kiállítva: Tóth I. a 71. percben.

Gólszerző: Szakali (0-1) az 5., Tóth T. (1-1) a 30., Nyeste (2-1) az 52. percben.

Tóth István: – Legszívesebben most sírnék… Történelmet írtunk azok után, hogy 1990-ben nem sikerült… Minden gratulációm a játékosoknak, pláne azért, mert az utolsó húsz percben emberhátrányban játszottunk. Azt hittem ekkor, hogy megismétlődik a történelem, szerencsére nem így lett, a jó Isten velünk volt…

Kotula László: – Ami eddig erősségünk volt, a helyzetek kihasználása, az ezúttal sajnos nem működött. Ilyen a foci, de azt is hozzá kell tenni, hogy nagy meleg volt ebben a katlanban. Gratulálunk az ellenfélnek, köszönet mindenkinek, hogy idáig el tudtunk jutni.


A Szabad Föld/Amatőr Kupát harmadik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei klubként nyerték meg a bábonyiak, a Mákvölgyi Bányász (1986) és a Cigánd SE (2008) után.

A Sajóbábony Amatőr Kupa-aranyérmes csapata:

Jakab Norbert, Tóth István, Tóth Tibor, Molnár Csaba, Hronyecz Norbert, Nyeste János, Balogh Dénes, Sebők Balázs, Bazsányi Péter, Erdei Nagy Norbert, Tátrai Gergő, Árkovics Gergő, Vajda Ákos, Titkó Gergő, Nagy Dávid, Erdei-Nagy Patrik



Sporthírek