Amatőr írók és költők teadélutánja Cigándon

A különdíjas Farkas Eleonóra
A különdíjas Farkas Eleonóra
Cigánd – Harmadik alkalommal írták ki a cigándi pályázatot.

A III. Amatőr író és költő pályázatot írta ki idén a cigándi Nagy Dezső Művelődési Központ.

Ebben az évben is a költészet napjához közeli időpontban, április 9-én tartották meg az irodalmi teadélutánnal egybekötött eredményhirdetést a cigándi művelődési ház színháztermében.

Kellett is a helyszínváltoztatás, mert a tavalyi eseményen a résztvevők még elfértek a könyvtárban, idén azonban sokkal többen küldték be írásaikat, egy kicsit igazolva azt az állítást, Magyarországon lassan többen írnak, mint ahányan olvasnak. Ami egyrészt egyáltalán nem baj, másrészt pedig nem is nagyon igaz az állítás, mert azok, akik írnak, maguk is általában aktív olvasók.

Közel és távol egyetlen

Csermely Jánosné levélben üdvözölte az eseményt. Ahogy írta, örül a kezdeményezésnek, mert közel és távol ez az egyetlen ilyen jellegű pályázat, ahol bárki megmutathatja műveit.

Idén is lehetőség volt arra, hogy bárki felolvassa a művét vagy annak egy részletét, de ha nem tudott elmenni a rendezvényre, akkor Világi Eszter és Kovács Gábor értő tolmácsolásában hallgathatták meg a jelenlévők az alkotásokat.

A zsűri elnöke, Nyíri Péter irodalomtörténész szerint is szükség van az ilyen lehetőségekre, és mindenkit biztatott, minél többet és gyakrabban írjon.

ÉM-BG


Díjazottak

Vers

Az év költője: Bari Fatima

2. Rolyák Géza

3. Szarka Norbert

Különdíj: Farkas Eleonóra

Próza

Az év írója: Balogh M. Ildikó

2. Jerney Gábor

3. Piriczki Mihály

Különdíj: Gyüre Ferencné








hirdetés