AM-Ózdi KC: utoljára vendégként tavasszal

AM-Ózdi KC: utoljára vendégként tavasszal
© Fotó: ÉM/archív
Ózd – Ebben a naptári esztendőben a hetedik – egyben utolsó – idegenbeli mérkőzésére készül az ÓAM-Ózdi KC férfi kézilabda-csapata.

A piros-kékek szombaton 16 órától az Arago-Törökentmiklósi KE otthonában lépnek pályára. Az alföldi csapat az őszi szereplése alapján még egyértelmű kiesőjelöltnek számított, de a téli erősítéseknek köszönhetően jelenleg a keleti csoport kilencedik helyén állnak. Ettől függetlenül nem érezhetik még magukat biztonságban, ezért is nehéz lesz a találkozó.

– Törökszentmiklóson mindig nehéz kézilabdázni, az ellenfelünk a kiesés ellen küzd, mélyről jöttek vissza, de tavasszal egyértelműen lendületben lévő csapat benyomását keltették – fogalmazott a találkozóval kapcsolatban Szakál György, az ÓAM-Ózdi KC edzője. – Az őszi keretükhöz képest több légióssal erősödtek, szerb és bosnyák kézilabdázókat igazoltak, hogy bennmaradjanak az NB I/B-ben. Mindezek ellenére győzelmi reményekkel utazunk az alföldi városba, hiszen a céljaink eléréséhez nagy szükségünk van a két bajnoki pontra.

Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy vannak sérültjeink, a szezon végéhez közeledve többeket is össze kell foltozni, hogy vállalni tudják a játékot. Egy héttel ezelőtt az Algyő ellen hat játékosunk sem volt egészséges, így pedig nem könnyű. Ez nem mentegetőzés, hanem tény, ettől függetlenül nagyon szeretnénk győzni Törökszentmiklóson, és ezért mindent el is fogunk követni.

ÉM-ME








hirdetés