Alves érkezett Mezőkövesdre

Akt.:
André Alves dos Santos
André Alves dos Santos - © Fotó: Internet
Mezőkövesd – A korábbi ciprusi és magyar gólkirályt igazolta a mezőkövesdi labda­rúgócsapat.

André Alves dos Santos személyében a magyar élvonal korábbi gólkirályát szerződtette 1 évre a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata. A most 34 éves brazil csatár 2005-ben érkezett Magyarországra, a Budapest Honvéd után játszott a Kaposvári RFC-ben, majd a Videotonban is. 2005 és 2012 között a felsorolt három klubban összesen 178 NB I-es bajnokin lépett pályára, és ezeken összesen 87 gólt szerzett.

Eddig csak két vérbeli támadónk volt, most viszont már három is van, egy évad pedig hosszú és sok minden előfordulhat.” Tóth László

Gólkirály volt

Alves legnagyobb sikerét a 2010/11-es évadban érte el, amikor nemcsak hogy tagja volt az első ízben bajnoki címet szerzett fehérvári együttesnek, hanem 24 találatával gólkirályi címet szerzett, és az Év játékosának is megválasztották.

A brazil csatár 2012-ben, miután távozott a Videotontól egy évet Dubaiban és egyet Görögországban is futballozott, négy évadot pedig Cipruson húzott le. Utóbbi országban, a 2015/16-os évadban gólkirály lett az élvonalban, az AEK Larnaca játékosként 19 gólt elérve, és harmadmagával végzett a legeredményesebb támadóként. André Alves dos Santos az előző évadban a ciprusi Anorthosis játékosa volt, amelynek színeiben január közepe óta nem játszott tétmeccset.

Nem kapott lehetőséget

– Tisztában vagyunk, voltunk André Alves képességeivel, és azzal is, hogy az elmúlt hónapokban nem kapott játéklehetőséget, ezért elhívtuk, és ő vállalta, hogy néhány napot eltölt nálunk, mi pedig közben fizikai teszteken felmérjük. Ezen időszak alatt az edzésmunkába is bekapcsolódott, és mivel mindenben igazolta korábbi énjét, szerződtettük, mert jó játékos, jó állapotban van, és órási rutinjával segítségünkre lehet – jelentette ki lapunk érdeklődésére Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC szakmai igazgatója, aki arra a kérdésre, hogy Alves érkezése előrevetíti-e valamelyik csatáruk, Koszta, vagy Drazic esetleges távozását, így felelt:

– Szó sincs arról, hogy elengednénk bárkit is. Két vérbeli támadónk volt eddig, most három van. Egy hosszú évadban sok minden előfordulhat, jöhet rosszabb forma, sérülés, eltiltás, úgyhogy lehet, hogy a három csatár nem is három, de lehet akár annyi is egy adott meccsen, ha Kuttor Attila megtalálja a helyüket egyszerre a pályán. A legtöbb csapatban rutinos játékosok is helyet kapnak, mondhatnék példákat a két magyar élcsapat, a Videoton, vagy a Ferencváros kapcsán, de Alves nagyrészt annak köszönhetően került hozzánk, hogy kivártunk. Korábban szerettünk volna magyar támadót igazolni, és biztos érdekes lenne, hogy ki, miért nem jött végül ide, azok közül, akikkel komolyan tárgyaltunk, de ezt inkább hagyjuk. Olyan csatárnak mondott játékost pedig nem akartunk szerződtetni, akivel csak eggyel többen lettünk volna, viszont Alves nem ez a kategória.

Berecz Csaba


Ki ellen tér vissza?

A Zsóry csapata az NB I 3. fordulójában, szombaton 20.15-től a Mol Vidi FC vendége lesz Felcsúton, és amennyiben Kuttor Attila, a dél-borsodiak vezetőedzője Alvest pályára küldi, akkor az ellen a csapat ellen térhet vissza az NB I-be, amelyikben a legnagyobb sikereit elérte.