Aluinvent-DVTK: Változott a helyszín, változott az időpont

Akt.:
Aluinvent-DVTK: Változott a helyszín, változott az időpont
Miskolc – A női kosárlabda NB I-ben szereplő Aluinvent-DVTK csapatának soron következő két bajnokijával kapcsolatban is változások történtek.

A 19. fordulóban esedékes, a CMB Cargo UNI Győr elleni, idegenbeli, ezen a héten vasárnap 17.00-tól sorra kerülő összecsapást nem tudja saját pályáján megrendezni a Rába-parti gárda, ugyanis a parkettájukat felújítják, emiatt Győrszentivánban, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Házban játsszák az élvonalbeli bajnokit.

A 20. fordulóban, a következő hazai mérkőzésükön a KSC Szekszárdot fogadják a piros-fehérek, március 10-én, szombaton, a miskolci városi sportcsarnokban, és ennek az összecsapásnak a kezdési időpontját módosították, 18.45-kor indul útjára a labda, azért mert március 8-tól 11-ig ugyanez a helyszínen rendezik meg a leány junior országos döntőt, nyolc csapat részvételével, és szombaton egymás után négy U18-as bajnokit is játszanak itt 10.00-tól 17.45-ig.

ÉM