Aluinvent-DVTK: Változás a harmadikban

A DVTK legközelebbi meccse január 7-én lesz
A DVTK legközelebbi meccse január 7-én lesz
Miskolc – Az első bajnokit csak január közepén játssza az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata.

A női kosárlabda Európa Kupa-sorozatban a 2015/16-ös évadban százszázalékos teljesítménnyel álló Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata a következő tétmeccsét január 7-én játssza a nemzetközi porondon, a svéd Lulea BKK vendégeként. A 8+4 közé jutásról (a +4 azt jelenti, hogy az EK négy legjobb csapatához négy csapat csatlakozik majd az Euroligából, az ottani csoportmeccsek február közepi zárása után) döntő csata visszavágóját egy héttel később, január 14-én játsszák Miskolcon. Eredetileg úgy volt, hogy a két EK-­találkozó között a Cegléd vendégeként idegenbeli bajnokin lép pályára a piros-fehér gárda, de mivel ez a meccs a jövő év első szombatján lett volna, és Svédországból csak pénteken ér haza a Diósgyőr, így ennek a mérkőzésnek az időpontját módosítani kellett. A két opció közül végül nem a 24 órával későbbre történő módosítás „nyert”, hanem az, hogy 11 nappal később, vagyis január 20-án, hét közben rendezzék meg az összecsapást.

Szombatra kiírva

A DVTK a harmadik etapra való felkészülését december 28-án kezdi meg (az első etap a bajnoki rajttól, 2015. október 1-től a válogatottak Eb-­selejtezője miatti első szünetig, 2015. november 12-ig tartott; a második az ezt követő pauza folytatásaként az esztendő utolsó tétmeccséig, a múlt pénteki bajnokiig zajlott). A 2016. február 13-ig tartó időszakban, amikor az európai országok nemzeti csapatai újra válogatott meccseket játszanak, 8 vagy 10 tétmérkőzést játszik a Diósgyőr. Attól függően, hogy továbbjut-e ez Európa Kupában. Ha igen, akkor lehetséges, hogy a bajnoki programon újabb módosítást kell végrehajtani. Ugyanis jelen állás szerint szombatra vannak kiírva az NB I-es mérkőzések, mivel azonban a nemzetközi szövetség hivatalos Európa Kupa-játéknapja a csütörtök, ha ekkor kell(ene) játszani, akkor nem lenne meg a szükséges idő két tétmérkőzés között.

– Berecz Csaba –


A harmadik etap meccsei

2016. január 7. (csütörtök), 19.00

  • EK, 8+4 közé, első meccs: Lulea BKK (svéd) – Aluinvent-DVTK

2016. január 14. (csütörtök), 18.30

  • EK, 8+4 közé, visszavágó: Aluinvent-DVTK – Lulea BKK

2016. január 16. (szombat), 15.00

  • NB I, 12. forduló: ELTE-BEAC Újbuda – Aluinvent-DVTK

2016. január 20. (szerda), 18.00

  • NB I, 11. forduló: Ceglédi EKK – Aluinvent-DVTK

2016. január 23. (szombat), 18.30

  • NB I, 13. forduló: Aluinvent-DVTK – Uniqa Sopron

2016. január 28. (csütörtök) – ha továbbjut a DVTK

  • EK, 4+4 közé, első meccs: Nymburk (cseh)/Orduspor (török) – Aluinvent-DVTK

2016. január 30. (szombat), 18.00

  • NB I, 14. forduló: PINKK-Pécsi 424 – Aluinvent-DVTK

2016. február 4. (csütörtök) – ha továbbjut a DVTK

  • EK, 4+4 közé, visszavágó: Aluinvent-DVTK – Nymburk (cseh)/Orduspor (török)

2016. február 6. (szombat), 18.30

  • NB I, 15. forduló: Aluinvent-DVTK – CMB Cargo UNI Győr

2016. február 13. (szombat), 18.00

  • NB I, 16. forduló: AKSC Szekszárd – Aluinvent-DVTK








hirdetés