Aluinvent-DVTK: Pénteken is játszanának

Aluinvent-DVTK: Pénteken is játszanának
Miskolc – A kérdés az, hogy eldől-e az 5. hely sorsa, vagy még lesz egy miskolci mérkőzés a Cegléd ellen.

A női kosárlabda NB I rájátszásában az 5. helyért zajló két nyert meccsig tartó párharcban a második mérkőzést játssza kedden 18.00-tól Cegléden a Ceglédi EKK és az Aluinvent-DVTK. Négy nappal ezelőtt Miskolcon mérték össze erejüket a csapatok, és egy hullámzó mérkőzésen, a rendes játékidő végén döntetlenre álltak, az izgalmas összecsapást a ­hosszabbításban a Pest megyei együttes nyerte.

Lepattanókban is

– Ahogy a mérkőzés után is mondtam: az egy olyan meccs volt, amelyet ha valaki esetleg kívülállóként nézett, biztosan jól szórakozott. Hiszen túl azon, hogy voltak hullámvölgyek és -hegyek mindkét csapat játékában, egy izgalmas, látványos megoldásokat hozó, a kosárlabda sok szépségét felvonultató bajnokit játszott a két együttes. Sajnos, a végén mi voltunk azok, akik nem jól jöttünk ki belőle – mondta Ambrus Erzsébet, az Aluinvent-DVTK megbízott vezetőedzője, aki arra a kérdésre, hogy most is hasonlóan kiegyenlített összecsapásra számít-e, ezt mondta: – Nagy esély van rá. Arra kevesebb, hogy most is a hosszabbításban dőljön el a csata, hiszen ez amúgy is ritka, kétszer egymás után pedig aligha lesz ilyen. De én azt sem bánnám, ha így lenne, csak most mi jöjjünk ki győztesen a meccsből.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy miként látja a diósgyőri edző, mi volt az, ami az első meccsen a Cegléd javára billent, és min kellene változtatniuk, hogy ez most ne így legyen.

– Ha jobb lesz a dobóformánk, és kicsit tudunk javítani a védekezésen, akkor lehet esélyünk a győzelemre Cegléden. Mindezek mellett lepattanószerzésben is javulnunk kellene, attól függetlenül, hogy a CEKK nagyon erős a palánk alatt, és hogy ez látszott a pénteki mérkőzésen is – mondta Ambrus Erzsébet, aki így folytatta: – Mindent felteszünk egy lapra, mert mindenképpen szeretnénk, ha lenne itthon még egy meccs, pénteken este.

A megbízott vezetőedző a keret egészségi állapotáról szólva úgy nyilatkozott, hogy apróbb sérülések vannak, Raksányi a sarkával, Brewer a térdével jár kezelésre, de Ambrus Erzsébet úgy látja, hogy a két játékos vállalja majd a játékot.

Más rotációval

Arra a felvetésünkre, hogy a DVTK kosarasai közül néhány játékos pénteki teljesítménye elmaradt a várakozástól, hiszen amíg az egyik oldalon, a ceglédieknél 52 pontot hoztak össze a légiósok a 77–83-as vendéggyőzelemmel zárult meccsen, addig ez a szám a piros-fehérek külföldijeinél 18 egység volt.

– Nem szeretném a külföldi és a magyar játékosok teljesítményét kettéválasztani, mert a kosárlabda csapatjáték, és mindenkinek lehetnek jobb és rosszabb produkciói, a lényeg pedig az, hogy csapatszinten legyünk eredményesek. Aki előveszi az előző meccs statisztikáját az sok mindent kiolvashat ebből, de én nem akarok senkit negatív példaként említeni, mert hiszek benne, hogy azok, akik legutóbb halványabbak voltak, képesek arra, hogy ezt feledtessék – nyilatkozta Ambrus Erzsébet, aki még egy dologról említést tett: – A mostani meccsen szeretnénk egy picit más rotációval játszani, mert úgy láttam, hogy a végére egy kicsit elfáradt a csapat. Azt sajnos nem lehetett bekalkulálni, hogy ­hosszabbítás dönt, ha azt előre sejtettem volna, akkor a Bachnak több játéklehetőséget adok, emiatt a rotációt most egy picit másképpen akarom csinálni.

ÉM-BCS



Diósgyőri helyezések

A diósgyőri női kosárlabdacsapat új érájának, a 2011/12-es évadtól kezdődő élvonalbeli szereplésének helyezései:

2016/17: 5. Aluinvent-DVTK

2015/16: 4. Aluinvent-DVTK

2014/15: 2. Aluinvent-DVTK

2013/14: 4. DVTK

2012/13: 4. Work Force-DKSK Miskolc

2011/12: 10. DKSK-MISI








hirdetés










hirdet�s