Aluinvent-DVTK: Ötvenre nőtt a kisgömböc

Akt.:
Aluinvent-DVTK: Ötvenre nőtt a kisgömböc
Aluinvent-DVTK: Ötvenre nőtt a kisgömböc
Budapest, Miskolc – A DVTK-ból Czank, Horti, Likhtarovich és Brewer is 20 percnél kevesebbet játszott a sima meccsen.

A női kosárlabda NB I 12. fordulójában vasárnap este Budapesten lépett pályára az Aluinvent-DVTK csapata, a sereghajtó ELTE-BEAC Újbuda vendégeként. A piros-fehérek a lehető legerősebb kezdőötössel indítottak a meccsen, a 20 év alatti fiatal, Horváth B. mellett az Európa Kupa menetelésben nagy szerepet vállalók futottak ki a startra. És bár az első negyed első felében ők sem hajtottak végre mindent tökéletesen, 5 perc játék után magabiztos előnyre tettek szert, elsősorban jó védőmunkájuknak köszönhetően (3-13). Ekkor a hazaiak edzője időt kért, és cserét is végrehajtott, de a pauza után (is) a Diósgyőrnek ment jobban. Nem rögtön, annak ellenére, hogy az első becserélt játékos, Rasheed pontokkal mutatkozott be, mert amikor Jovanovic és Szécsi után Bach és Hill is beállt még csak 12 pont volt a vendégek előnye. Viszont, amikor utóbbi játékos 7-19-nél bevágott egy triplát, meglódult a Diósgyőr. Elsősorban Rasheed termelte a pontokat, aki a játékrész utolsó minutumában két hármast is behúzott a gyűrűbe, húsz pontos előnyhöz juttatva ezzel csapatát (13-33).

A második negyed elején Bálint is pályára került, aki a Szécsinek adott gólpasszal nyitott, majd egy középtávoli dobást is értékesített (14-37). A következő két percben sorra kimaradtak a dobások, amíg Jovanovic be nem talált, de ezzel nem indult be a pontgyár, a játékrész első felében, a két oldalon összesen 14 egység került be a jegyzőkönyvbe (18-42). A folytatásban a hazaiaknak változatlanul nem ment az ellenfél palánkja alatt, Reiner és Horváth Sz. révén mindössze két akciógólt szereztek, miközben a DVTK a hathatós védekezése közepette növelte előnyét. A 18. percben Hill büntetője után már 30 pont volt a két gárda között (18-48), ami négy vendég büntetővel, és a frissen beállt Szabó P. két duplájával 34-re nőtt a hosszú szünetig (22-56).

Fordulás után

A harmadik játékrész elején a vendégek közül eleinte Jovanovic volt a gólfelelős, majd a 24. percben előbb Hill, majd Czank talált be a triplavonal mögül (26-68). Nem volt egy súlycsoportban a két együttes, a bajnoki ezúttal edzőmeccs jelleget öltött, mindenféle felállásban kipróbálhatta csapatát López edző. És ezzel együtt is az előny csak nőtt, csak nőtt, mint a kisgömböc a padláson. A védekezéssel az átlagosnál egy kicsivel kevesebbet törődött a Diósgyőr, de az ellenfél térfelén odatette magát, Szécsi trojkájával ötven pont fölé emelve a különbséget (35-87), ami után már mindkét oldalon csak két-két büntető ért célba ebben a negyedben (37-89).

A záró játékrész első három percében nem tudott a gyűrűbe találni a Diósgyőr, ennek a szériának Bálint vetett véget két büntetővel. A hazai együttes igyekezett tördelni a játékot, nem egészen négy perc alatt négy faultot is összeszedtek, miközben a túloldalon egyet sem lehetett feljegyezni. Ebben a keménykedő játékban jobb volt a BEAC, de a ehhez az is kellett, hogy a DVTK játékosainak a dobásai rendre célt tévesszenek (48-95). Az utolsó előtti percben Hill duplájával nem csak elérte, túl is lépte a 100-at a Diósgyőr (50-101), a végeredményt pedig Jovanovic állította be, aki egy büntetőt értékesített.

ÉM-BCS


JEGYZŐKÖNYV

ELTE-BEAC Újbuda – Aluinvent-DVTK

52-102 (13-33, 9-23, 15-33, 15-13)

Budapest, 100 néző. V.: Kulcsár, Bognár, Jurák.


ELTE-BEAC Újbuda: Pusztai P. (4), PUSZTAI S. (17), Pál (7/3), Bagi (2), Barnai (8). Csere: Horváth Sz. (6), Reiner (2), György (1), Zana (3), Király (2), Gocsman (-). Vezetőedző: Balogh Judit.

Aluinvent-DVTK: Horváth B. (4), Czank (11/6), Likhtarovich (4), Horti (2), BREWER (13). Csere: RASHEED (13/6), Jovanovic (9), Szécsi (9/3), HILL (18/9), Bach (-), BÁLINT (13/3), Szabó P. (6). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.


Kipontozódott: Bagi a 33., Barnai a 39. percben.


Balogh Judit: – Bár ötven pont felé jutottunk, a mai meccsel nem nagyon hetvenkedhetünk.

Miguel de Jesús Lóepz Alonso: – Jó ritmusban védekeztünk és támadtunk, korán nagy előnyre tettünk szert, és mindenkinek igyekeztem sok játékpercet adni, hogy a következő mérkőzésekre tűzben tartsuk a csapatot.








hirdetés