Aluinvent-DVTK: Nem csak ,,szimpla” presztízsmeccs

Akt.:
A legutóbb Pécsett kikaptak a diósgyőri lányok
A legutóbb Pécsett kikaptak a diósgyőri lányok
Miskolc – A miskolci kosárlabda rangadó mindkét csapat rájátszásbeli pozícióját döntően befolyásolja.

A női kosárlabda NB I 18. fordulójában szombaton 18.00-tól rangadóra kerül sor a miskolci városi sportcsarnokban: az Aluinvent-DVTK együttese a PEAC-Pécs gárdáját fogadja. Az alapszakasz utolsó fordulója előtt nem csak egy „szimpla presztízsmeccset” játszik egymás ellen a két gárda, óriási tétje van ennek az összecsapásnak.

Igaz, attól függetlenül, hogy milyen eredmény születik a meccsen, a Diósgyőr biztosan tagja az első négynek, vagyis a jövő héten kezdődő negyeddöntőben kedvezményezett pályaválasztó lesz (a két nyert meccsig tartó párharc Miskolcon kezdődik, és ha szükség van harmadik meccsre, azt is itt rendezik meg), viszont a PEAC-Pécs ugyanezt nem mondhatja el magáról, nekik mindenképpen nyerniük kell ahhoz, hogy a négyben maradjanak az alapszakasz zárására (vereségük esetén szinte biztos, hogy azonos pontszámmal végeznek a jelenleg ötödik helyen álló PINKK-kel, és ez esetben utóbbi csapat feljön a negyedikre, mert a PEAC elleni mérlegük jobb, viszont ha nyernek, akkor a harmadik helyen zárják az alapszakaszt). P

ersze a DVTK-nak egyáltalán nem mindegy, hogy nyer-e, vagy sem, ugyanis győzelme esetén a második helyen végez, és ez esetben biztosan nem találkoznak a rájátszás második körében a már alapszakaszgyőztes Sopronnal, velük csak a döntőben futhatnak össze. Viszont ha kikapnak a diósgyőriek a PEAC-tól, akkor az alapszakasz negyedik helyén végeznek, és ez esetben a PINKK ellen játszanak a negyeddöntőben, és ha ezen sikeresen túljutnak, akkor az elődöntőben szinte biztos, hogy a Sopron ellen kell csatázniuk (szintén két nyert meccsig tartó párharcban).

Az egyik 20 éves

Maradva a mostani meccs­nél: „bőven” elég lenne 1 ponttal nyernie az Aluinvent-DVTK-nak a PEAC-Pécs ellen, de ezt az akadályt nem lesz egyszerű megugrani.

– Kemény ellenfélre, kemény meccsre számítunk, a PEAC öt külföldi játékossal játszik, azok után, hogy a 20 éves centerük, a szerb állampolgárságú Stankovic magyar státuszú játékos lett – mondta Miguel del Jesús López Alonso, az Aluinvent-DVTK szakvezetője. – Nem lett ugyan magyar állampolgár, de mivel 20 éves kora előtt 30 hónapon át játszott Magyarországon, így a szabályok szerint hazai nevelésű játékosnak számít.

Ez pedig azt jelenti, hogy az alapszakaszban kötelezően szerepeltetendő 20 év alatti magyar játékos kritériumának megfelel, függetlenül attól, hogy külföldi. De ezen érdekességgel együtt is azon leszünk, hogy a kezdő ötösében várhatóan egy magyart szerepeltető pécsi együttes ellen sikeresek legyünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelentene számunkra a győzelem, mert ha nyerünk, akkor a második helyről kezdhetjük a rájátszást, és ez a negyeddöntőben és az ezt követő körben is pályaelőnyt jelentene.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy miből lehetett kiindulni az ellenfél játékának feltérképezésekor, hiszen ebben az új felállásában, hogy Stankoviccsal akár négy külföldivel is játszhat a PEAC, a két csapatnak a Pécsett lejátszott, a mecsekiek által tavaly decemberben 70-65-re megnyert meccsét biztosan nem lehet tapasztalatként felhasználni.

– A múlt héten, a Szekszárd ellen volt az első meccsük ebben a felállásban, azt meg is nyerték, közel 40 pontos különbséggel – mondta Miguel del Jesús López Alonso. – Volt egy hónapjuk, hogy az új amerikai irányítójukkal, akinek görög útlevele is van, így európai játékosnak számít, összeszokjanak. Természetesen van felvételünk az új felállásukról is, videóztunk is, készítettünk szakmai elemzéseket, és túl azon, hogy igyekeztük megismerni a játékukat, bízunk magunkban.

A másik 20 éves

A hazai oldalon az első két negyedben kötelezően szerepeltetendő fiatal játékos státusát szinte biztos, hogy Horváth Bernadett tölti be, aki Stankoviccsal szemben ténylegesen magyar, és nem center, hanem irányító, és több mint húsz centivel alacsonyabb. De ettől még lehet nagy napja a diósgyőri játékosnak…

– Nagyon kemény meccsre számítunk az öt külföldivel játszó Pécs ellen, éppen ezért próbáltunk az edzéseken olyan tempót felvenni, amelyet remélhetőleg nem fognak bírni. Futni kel teljes erőből, és így egy szoros meccsből mi kerülhetünk ki győztesen – fejtegette Horváth Bernadett, aki saját szerepéről a következőket említette meg: – Mivel a bajnoki alapszakasz meccset régen játszottam, a múlt hetit megelőzően, ez látszott is Zalaegerszeg ellen.

És, hogy bírjam ezt a folyamatos húsz percet, múlt vasárnap NB I/B-s bajnokin szerepeltem, bízom benne, hogy ez is használt, és nagyon remélem, hogy tudok segíteni, védekezésben, támadásban a csapatnak.

Berecz Csaba


Kosárlabda: a női NB I állása

1. UNIQA Sopron 17 15 2 1465-1074 32

2. Aluinvent-DVTK 17 12 5 1366-1089 29

3. PEAC-Pécs 17 12 5 1195-1063 29

4. CMB CARGO UNI Győr 17 12 5 1254-1144 29

5. PINKK-Pécsi 424 17 11 6 1282-1187 28

6. Ceglédi EKK 17 10 7 1222-1152 27

7. AKSC Szekszárd 17 7 10 1110-1150 24

8. Zalaegerszegi TE NKK 17 3 14 1079-1218 20

9. ELTE-BEAC Újbuda 17 2 15 875-1336 19

10. Vasas Akadémia 17 1 16 962-1397 18

A 18. forduló programja (egységes kezdés: szombat, 18.00): Aluinvent-DVTK – PEAC-Pécs, AKSC Szekszárd – Zalaegerszegi TE NKK, Ceglédi EKK – UNIQA Sopron, CMB CARGO UNI Győr – ELTE-BEAC Újbuda, Vasas Akadémia – PINKK-Pécsi 424.