Aluinvent-DVTK: Miről beszélnek majd az emberek a nápolyi mérkőzés után?

Akt.:
Diósgyőri csapatszelfi Pompejiben
Diósgyőri csapatszelfi Pompejiben
Miskolc, Nápoly – Az Európa Kupa G-csoportjának rangadóját rendezik csütörtökön este Nápolyban.

A női kosárlabda Európa Kupa G-csoportjának rangadóját csütörtökön 20.30-kor játsszák Nápolyban, amelyen a házigazda Mapei DIKE Napoli együttese az Aluinvent-DVTK csapatát fogadja. Mivel az első két fordulóban minkét gárda nyerni tudott, így ennek a találkozónak az a tétje, hogy amelyik csapat nyer, az óriási lépést tesz a továbbjutás, a 16 közé kerülés felé. Mivel az EK nyolc csoportjából az első két helyezettek mennek tovább, így a mai összecsapás vesztesének sem kell a kardjába dőlnie, lesz meg lehetősége a javításra a következő három fordulóban.

Az eddigi eredmények alapján a nápolyi és a diósgyőri gárda számít a csoport favoritjának, és a továbbjutásuk kiharcolása mellett az sem mindegy, hogy milyen mutatóval zárnak a kvartettben, ugyanis a 16 közé jutás után nincs sorsolás, a csapatokat a csoportselejtezőkben elért eredményeik alapján állítják párba, így amelyik együttes 6 győzelemmel, vereség nélkül megy tovább, vagy 5-1-es győzelem-vereség mutatóval, az gyengébb csapatot kap, és a nyolcaddöntőnek a visszavágóját játszhatja hazai környezetben (a nyolcaddöntők párosításai szerint a 16 közé jutott legeredményesebb gárda játszik a tizenhatodik ellen, a második a tizenötödik ellen, és így tovább).

Kabalafigura?

A DVTK csapata már kedden éjszaka megérkezett a mai találkozó helyszínére, Nápolyba, minden gond nélkül, és tegnap egy kisebb sétán vettek részt a játékosok, majd a Vezúvhoz közel lévő szálláshelyükről egy buszos kirándulást tettek Pompeiibe, ahol az ókori romvárost nézték meg. Szerda este 9 órától pedig a meccs helyszínén edzett az Olaszországba utazott 11 játékos.

A keret legfiatalabb játékosa, Horváth Bernadett volt a legmosolygósabb, volt is rá oka, hiszen a legutóbbi meccse, a Győrben megnyert bajnoki jól sikerült a számára, ő volt a DVTK legeredményesebb játékosa a megszerzett 23 pontjával, amelyek között 5 tripla is volt.

– Jól jött ki a lépés Győrben, és sokat jelentett nekem, hogy útban a meccsre, amikor megálltunk Gödöllőn ebédelni, és krioszaunázni, a szüleimmel tudtam találkozni és a 9 éves húgommal is, akitől kaptam egy kis állatfigurát, amit ide, Nápolyba is elhoztam – mondta Horváth Bernadett, aki arra a kérdésre, hogy ez a plüssfigura innentől egy kabalának is tekinthető, így felelt:

– Jó lenne, ha ezt mondhatnám csütörtök este. És, hogy tényleg úgy lenne, ahogy azt apukám mondta a vasárnapi bajnoki napján, hogy Győrben történt velem, a Magyar Kupa döntőn az a baleset, a sérülés, ami miatt lett egy törés a játékomban, és Győr az a hely, ahol kijöhetek a gödörből. Azért használom ezt a szót, mert a két győri meccs között nem ment olyan jól a játék, ahogy azt szerettem volna, bár kétségtelen, hogy egy ideig a sérülésem is akadályozott ebben.

A múlt vasárnapi bajnoki első felére tulajdonképpen „bérlete” volt a 19 esztendős irányítónak, ugyanis a versenykiírás értelmében az alapszakasz meccsein az első és a második negyedben egy fő 20 év alatti játékosnak kötelezően a pályán kell lennie. Az Európa Kupa-meccseken viszont nincs ehhez hasonló, így erős versenyhelyzet van a csapatba kerülésért, amelynek során az EK 1. fordulójában a csehországi Brnoban 11,5 perc, a holland Orange Blizzards elleni hazai meccsen közel 22 perc jutott Horváth Bernadettnek.

Hosszú a kispad

– Nem voltam letörve akkor sem, amikor Brnoban kevesebbet játszottam, szerencsére elég hosszú a kispadunk, így az edzőnk jobban tud rotálni, és ha valakinek kevésbé megy, akkor van esély arra, hogy valaki más jobb teljesítménnyel rukkol elő – mondta az irányító, akit a múlt héten az a megtiszteltetés ért, hogy meghívót kapott az Eb-selejtezőkre készülő felnőtt magyar válogatott keretbe és először készülhet a legjobbakkal. – Már a nyári kontinensbajnokság előtt is rajta voltam azon a listán, amelyet akkor bő keretnek neveztek, de sérülésem miatt egyetlen napot sem tudtam a felnőtt válogatottal edzeni, hiszen ekkoriban még fájdalomcsillapítókon éltem. De ezen már túl vagyok, így örültem, hogy a klubunk technikai vezetőjétől, Szabó Istvántól, aki a magyar válogatott technikai vezetője is egyben, néhány napja egy e-mailt kaptam, amelyben arról értesített, hogy számítanak rám a válogatottban és kérték, jelezzek vissza, hogy vállalom az ezzel járó feladatokat. Természetesen örömmel írtam vissza, hogy igen. A válogatottbeli szereplésnek van egy plusz hozadéka, az, hogy a megszokott környezetben, Miskolcon készülünk majd, és hogy itt játsszuk az első meccset is. Megmondom őszintén, nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mennyien jönnek ki, hogy milyen lesz a hangulat. Bízom benne, hogy sokan, és legalább olyan támogatást kapunk majd a lelátóról, mint amilyet a DVTK hazai meccsein szoktunk.

Semlegesíteni kellene

Ez a fontos meccs a jövő héten szombaton lesz a miskolci városi sportcsarnokban, de addig még vár egy komoly tétmérkőzés a nemzetközi porondon Horváth Bernadettre és klubtársaira Nápolyban, az Európa Kupa-találkozó.

– Kicsit szokatlan ez a késői kezdés, de sokat nem számít, ha meccs van, akkor játszani, lehetőleg jól kell játszani, kezdődjön az bármikor – mondta a DVTK 8-as mezének birtokosa. – Láttunk már ellenfelünkről felvételeket, nem rosszak, az biztos. Elég erős szerkezetű csapatuk van, jó bedobókkal. Persze a litván Petronyte sem rossz a palánk alatt, de nekünk is van pár magas centerünk és remélhetőleg sikerül majd semlegesítenünk a nápolyiak kulcsembereit. Ezen az összecsapáson rajtunk van a kevesebb teher, a hazai csapatokat ilyenkor jobban nyomja a tét, hogy kötelező nyernie annak pályaválasztóként, akinek komoly céljai vannak. Idegenben nyerni ilyen súlyú meccseket az mindig extra, jó lenne, ha csütörtökön este arról beszélnének az emberek, akik kijönnek az EK-találkozóra, hogy volt itt egy magyar csapat, amelyik extrát nyújtott.

– Berecz Csaba –


Női kosárlabda, Európa Kupa, G-csoport

3. forduló, szerda esti mérkőzés:

  • Valosun KP Brno (cseh) – Orange Blizzards (holland) 72-49 (18-16, 20-14, 19-11, 15-8)

A csoport állása

1. Aluinvent-DVTK 2 2 – 156-130 4

2. Mapei DIKE Napoli 2 2 – 140-123 4

3. Valuson KP Brno 3 1 2 205-194 4

4. Orange Blizzards 3 – 3 169-223 3









hirdetés