Aluinvent-DVTK: Mindenki játszott, mindenki nyert

Aluinvent-DVTK vs. MTK Budapest
Aluinvent-DVTK vs. MTK Budapest - © Fotó: Kozma István
Miskolc – A második negyedben faképnél hagyta ellenfelét és a Diósgyőr és magabiztosan nyert.

Az élvonalbeli női kosárlabda bajnokság 7. fordulójában vasárnap este az MTK Budapest együttesét fogadta az Aluinvent-DVTK csapata.


A meccs elején Czank faultos kosara és triplája között Koch talált be (6-2), majd a vendég center, Horváth Zs. mutatta meg, hogy a hárompontos vonal mögül képes eredményes lenni. Ezt kétszer is megtette két percen belül, de közte Horváth B. is bevágott egy trojkát (11-8). Potyogtak a gólok rendesen, és közben gyűltek az MTK faultok, az emiatt kapott büntetőkből pedig ellépni látszott a DVTK (18-10). Hogy az eredmény szorosabb legyen arról Zsovár gondoskodott, aki két triplát vágott be (19-16). A hazai csapatnál folyamatosan jöttek a cserék a kispadról, az első játékrészben Kalocsai kivételével mindenki lehetőséget kapott, így a négy pontos fór összegyűjtésének tizenegy játékos volt részese (24-20).


A második negyed elején Zsovár hármasára a Czank, Bach, Győri, Tomlinson és Robertson-Warren összetételű hazaiak részéről, utóbbi büntetőkkel válaszolt. A szintén sok cserével játszó vendégek szinte kizárólag távoli dobásokkal próbálkoztak, közeli kísérletük csak elvétve akadt, de ezzel a taktikával ekkor még partiban voltak (25-23). A játékrész közepén aztán Czank végezhetett el zsinórban négy büntetőt, mert dobása közben szándékos faultot követett el vele szemben Turóczi, és mind célba is ért, majd Rasheed szórt előbb egy duplát, aztán egy triplát (38-28). Ezzel beindult a Diósgyőr, gyors egymásutánban születtek a hazai pontok, és a félidőre pár perc alatt jelentős előnyt szereztek (48-32).

Fordulás után

A térfélcsere után is a DVTK volt fölényben a palánk alatt (52-32), és a célba ért távoli dobásokban is egyre szorosabb lett a mutató, miután Rasheed is bevágott egy trojkát. Mivel a harmadik játékrész elején meglehetősen egyenlőtlen küzdelem folyt, az MTK pontot sem tudott elérni, időt kértek a vendégek (59-32). A pauza után Semsei hármasával folytatódott meccs, ez volt a hetedik ilyen találatuk a fővárosiaknak, nem sokkal később Szécsi révén a túloldalon a hatodikat jegyezhettük fel, Adamecz révén pedig a hetediket (73-39).


A DVTK jó védekezése folytatódott az utolsó játékrészben is, és lepattanószerzésben is erősebbek voltak a hazaiak (87-40). A meccs már régen eldőlt, amikor a fehér mezesek még változatlanul motiváltan játszottak, de volt egy időszak, amikor a dobások pontatlanok voltak, emiatt a megérdemelt, nagy különbségű győzelem során nem sikerült elérni a háromszámjegyű ponttermést.

– ÉM-BCS –


Jegyzőkönyv

Aluinvent-DVTK – MTK Budapest 91-44 (24-20, 24-12, 25-7, 18-5)

Miskolc, 800 néző. V.: Tőzsér, Vida, Balogh Gy.

Aluinvent-DVTK: Horváth B. (7/3), CZANK (12/3), RASHEED (18/6), Tomlinson (10), JOVANOVIC (20/3). Csere: Robertson-Warren (12), Szécsi (3/3), Gorjanácz (-), ADAMECZ (9/3), Bach (-), Győri (-), Kalocsai (-). Vezetőedző: Miguel de Jesús López Alonso.

MTK Budapest: ZSOVÁR (14/12), Koch (8), Jankó (1), Turóczi (3), Horváth Zs. (6/6). Csere: Wéber (2), Szabó B. (2), Semsei (5/3), Ambrus (-), Baksa (3/3), Szóráth (-). Vezetőedző: Czigler László.

Kipontozódott: Szabó B. a 32., Jankó a 40. percben,

Miguel de Jesús López Alonso: – Szerettünk volna a meccs egészében olyan tempót diktálni, mint amilyet a bajnokság egészében akarunk játszani, és számítottunk arra, hogy ellenfelünk ezt nem fogja végig bírni. Ezen a meccsen fontosabb volt a számszerű eredménynél, hogy mindenki igyekezzen megtalálni a helyét a pályán.

Czigler László: – Az első 15 percben megvalósítottuk azt, amit elterveztünk, extrán játszottunk a 17-6-os fault arány ellenére. Aztán a második félidőben jött a szokásos rövidzárlatunk, a lányok fejben feladták a meccset, ekkoriban már sok ziccert hibáztunk, és a védekezésünk sem volt olyan hatékony, mint amilyet szerettük volna.








hirdet�s