Aluinvent-DVTK: Megvan, de nem volt pihekönnyű

Akt.:
Aluinvent-DVTK: Megvan, de nem volt pihekönnyű
Miskolc – A negyeddöntő első meccsét megnyerte hazai pályán a Diósgyőri VTK. Folytatás Szekszárdon.

A női kosárlabda NB I rájátszásában, a két nyert meccsig tartó negyeddöntő első mérkőzésén, szerdán este a miskolci városi sportcsarnokban az Aluinvent-DVTK az Atomerőmű KSC Szekszárd együttesét fogadta. Ezen az összecsapáson a hazaiak játékosa, Jovanovic – aki a legutóbbi, PEAC-Pécs elleni bajnokin megsérült és bokazúzódást szenvedett – nem lépett pályára, de mint azt a helyszínen megtudtuk, a meccs napjának délelőttjén edzésbe állt. A Diósgyőr a lehető legerősebb ötösével kezdett, ugyanis a rájátszásban már nincs olyan szabály, hogy a meccsek első felében kötelezően szerepeltetni kellene egy 20 év alatti játékost.

A mérkőzés első pontját a vendégek szerezték büntetőből, Barber révén, és az első hazai találat csak nehezen, a 3. perc elején született meg, miután Horti két büntit értékesített. Studer Á. hozta össze az első mezőnykosarat, egy triplát, amire Horti faultos kombinációval válaszolt (5-4).

dvtk_aluinvent_szekszard_02

A 4. percben 4-4 fault

A negyedik percben jártunk ekkor és már mindkét oldalon 4-4 fault állt az eredményjelzőn. Aztán Horti folytatta a pontgyártást, a zsinórban szerzett hét egységét Likhtarovich zárta le büntetőkkel (9-4). A folytatásban utóbbi szerzett egy akciógólt, majd előbb büntetett, amikor pedig Brewer centergólt ért el, a 6. perc közepén jött a vendégidőkérés (15-4). A pauza után Hodges triplával tért vissza, utána pedig a DVTK kemény védekezése közepette a szekszárdiaknak is jutott egy kis sikerélmény (19-11). Viszont a játékrész hajrájában megint a DVTK következett, a vége felé behullott Ra­sheed-triplával tisztes előnyre tett szert a hazai együttes (24-11).

dvtk_aluinvent_szekszard_13

Az egy negyed alatt 10 személyi hibát vétő Szekszárd ellen Hodges szerzett ziccergólt a második menet elején, de mivel válaszként a vendégek három akciót is eredményesen fejeztek be, jött a hazai időkérés (26-18). Aztán meg Theodoreán hármasa. Iparkodott, igyekezett a vendégegyüttes, és amikor a 17. percben utóbbi játékos bevágott egy duplát, megint DVTK-pauza következett (28-25). Nem sokkal később pedig szekszárdi, miután 20 másodpercen belül Rasheed előbb egy triplát, majd labdaszerzését követő elfutása végén sima kosarat szerzett (33-25). Horti tette vissza a 10 pontot a két csapat közé, aztán ellene ítéltek szándékos faultot a játékvezetők. Mansarének kellett volna büntetőznie, de Rymarenko állt a vonalra, és miután bedobta az elsőt, a diósgyőriek jelezték a hibát, így kaptak pontot a kék mezesek, és a labdát is elvették a tőlük. Ebből építkezett a Diósgyőr, a hosszú szünetig hatot tettek rá az addigiakra (41-25).

Fordulás után

A lelkes vendégszurkolók dobolása közepette szekszárdi hármassal kezdődött a harmadik negyed. A kapkodó, kemény, helyenként birkózó játékban szórták a faultokat a játékvezetők. A játékrész közepén már mindkét együttes öt-ötnél járt, viszont az eredmény tekintetében a DVTK hússzal előrébb tartott, a hazai ultrák erős, kitartó buzdítása mellett (51-31). Viszont a játékrész második felére változás állt be: csupán Likhtarovich két büntetője ért célba hazai oldalról, és mivel a tolnaiak araszolgattak, olvadozott a diósgyőri előny (53-42).

dvtk_aluinvent_szekszard_15

Behúzta a kötelezőt

A negyedik etap elején 10-en belülre jöttek a vendégek (53-44), amire Horti faultos találata volt a válasz. A 35. percben a játékrész fault aránya 0-5 volt, innen (58-46) a DVTK minden vendég­szabálytalanság után büntetőzhetett. De Czanké után ebből nem volt sok, ahogy akciógólból sem, így az utolsó két percre 5 pontra csökkent a szenvedő hazaiak előnye (60-55). A parázs meccs hajrájában volt 60-57 is, de a rutinosabb hazai együttes azért csak behúzta a kötelezőt, egy olyan meccsen, amelynél volt jobb, lesz jobb.

– Berecz Csaba –


Jegyzőkönyv

Aluinvent-DVTK – Atomerőmű KSC Szekszárd
63-57 (24-11, 17-14, 12-17, 10-15)

Miskolc, 700 néző. V.: Frányó, Pozsonyi, Rácz.

Aluinvent-DVTK: Czank (13), LIKHTAROVICH (12/3), Hodges (5/3), HORTI (16), Brewer (4). Csere: Szécsi (6), Rasheed (7/3), Horváth B. (-). Szakmai igazgató: Miguel del Jesús López Alonso.

Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer Á. (3/3), Scekic (8), Theodoreán (10/6), Demirovic (-), BARBER (15). Csere: RYMARENKO (12/6), Mansare (2), Őri (5), Studer Zs. (2), Tamis (-). Vezetőedző: Zeljko Djokic.

Kipontozódott: Czank a 40. percben.

Miguel del Jesús López Alonso: – A legfontosabb az, hogy megnyertük ezt a meccset, mert a rájátszás első találkozója mindig nehéz. Mindegy, hogy 1 vagy 100 ponttal nyer egy csapat, a lényeg a győzelem. A harmadik és a negyedik negyedben elvesztettük a koncentrációt, húszpontos előny után kikapcsoltunk. A faultokról nem akarok beszélni, aki látta a meccset, tudja, hogy mi történt a pályán.

Zeljko Djokic: – Gratulálok a Diósgyőrnek, hogy megnyerték ezt a kemény csatát. Az első negyedben sokszor rosszul reagáltunk, sok olyan hibát vétettünk támadásban és védekezésben, ami miatt az ellenfél pontokat tudott szerezni. A következő három negyedben jól játszottunk, büszke vagyok a lányokra. Tudjuk, hogy papíron a DVTK erősebb csapat nálunk, de mi mindent arra próbálunk feltenni, hogy ez egy jó rájátszáscsata legyen. Igyekszünk modern, agresszív kosárlabdát játszani, és tartani a határt, amit jelez, hogy nekünk egy szándékos faultot sem fújtak be, a DVTK viszont kettőt.

A két nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1-0, az Aluinvent-DVTK javára.

A két csapat a következő meccset szombaton 18.00-tól Szekszárdon játssza.









hirdetés